Egyre többször tesszük fel a kérdést: Miért?

Tudat alatt, vagy éppen tudatosan sokszor megfordulhatnak ezek a kérdések a fejünkben, főleg akkor, ha közvetlen környezetünkben történnek tragédiák. Ezek után rájövünk, hogy milyen törékeny és múlékony az emberi lét. Az élet olyan, akár egy mókuskerék, amibe be vagyunk bezárva. Megszületünk, bölcsődébe majd óvodába járunk, aztán elmúlik a boldog gyermekkor. Később jön az iskola, a sok tanulás, az első szerelmek, kialakulnak az erőfölények, rosszabb esetben bántalmazások áldozatává válhatunk. Legvégül, ha szerencsénk van, állást szerzünk, dolgozni járunk, családot alapítunk, és pénzt keresünk, hogy fenn tudjuk tartani magunkat, szeretteinket.

Feltehetjük a kérdést, mi célt szolgál a sok fájdalom, a bánat, szomorúság? A legtöbb esetben hozzáállás kérdése. Az emberek többsége hamarabb észreveszi azt, amikor rossz dolog történik, a jót pedig alig, mintha az természetes lenne. A világ pedig tele van olyan apró dolgokkal, amiknek örülni lehet, csak ki kell nyitni a szemünket. Mindenki a saját sorsának kovácsa – tartja a bölcs mondás. Mi döntünk arról, hogy milyen célokat tűzünk magunk elé, amikért persze tennünk is kell. Sok esetben rajtunk múlik az is, hogyan oldjuk meg a feladatokat, akadálynak éljük meg a nehézségeket, vagy kihívásnak tekintjük. Nem kaptunk ígéretet, hogy az élet könnyű lesz, de rajtunk, főszereplőkön múlik, miként éljük meg.