Serfőző Anna

2019.12.05. 16:37

Az emlékezés művészete

Létezik egy olyan módszer az emlékezésre, aminek a segítségével rengeteg új hasznos információt tudunk megjegyezni. Ez az úgynevezett memóriapalota.

Erkel Ferenc Gimnázium

Ezt a módszert már Ciceró és más szónokok is használták. Gondolatban elképzeltek egy utat, és annak bizonyos helyeihez kötötték a mondandójuk egyes elemeit. Mikor pedig fejben végig járták ezt az útvonalat eszükbe jutott a szónoklatuk. Ciceró útjainak is hívják ezt a módszert.

A tipikus memória palota egyik legismertebb alkalmazója az olasz Matteo Ricci, aki jezsuita misszionárius volt. Kínába ment terjeszteni a keresztény hitet és noha az ott élők nem tértek meg, viszont előszeretettel használták az általa tanított memóriapalota módszert. A későbbi századokban meg is építettek belőle néhányat. De lássuk csak hogyan is kell használni a memóriapalotát. Első lépésként képzeljünk el egy helyet. Lehet ez a lakásunk, egy minden nap bejárt útvonalunk, de akár egy teljesen új, általunk kitalált hely is. A lényeg az, hogy jól emlékezzünk rá. Kezdetben próbáljunk megjegyezni tíz szót, egymás után ebben a sorrendben: autó, hal, terítő, magazin, csoki, legkondi, porcelán, vulkán, pisztácia és rajz. Majd képzeljük el ezeket a dolgokat az adott helyen egymás után sorrendben, úgy hogy minél abszurdabb, viccesebb legyen az egész.

Például egy sportautóval száguldozunk a nappaliban, majd behajtunk vele a fürdőszobába és akkor elénk ugrik egy hal. Ez például kifejezetten abszurd, az ilyen jelenetek általában megmaradnak az ember fejében. Ezt az egészet próbáljuk meg minél részletesebben elképzelni, milyen színe van a kocsinak, milyen érzés benne ülni, hogy nézett ki az elénk ugró hal és ilyenek.

+Ha így próbáljuk megjegyezni ezt a tíz szót, akkor még hetek múlva is könnyedén fel tudjuk idézni őket. Azért is működik ez a módszer, mivel az elmúlt tízezer évben az embereknek helyeket és dolgokat kellett megjegyezni, nem pedig fogalmakat. Így tehát ez a memóriapalota az egyik legjobb módja az emlékezésnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!