Uram Letícia

2019.11.14. 07:00

A szerzői jog hanyatlása

Bizonyára sokan tűnődtünk már el azon, hogy amikor letöltünk egy filmet vagy bármilyen fájlt, az vajon teljesen legális cselekvésnek minősül-e. De többe kerül előfizetni az HBO GO-ra vagy a Netflixre, mint amennyit valójában megérnek, mert nem feltétlenül találjuk meg azt, amit keresünk.

Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium

Csak a tényeket nézve, a Netflix legtöbb esetben csupán angolul vagy esetleg magyar felirattal publikálja a műsorait, ezért rájövünk, hogy jobban járunk a kockázatos és kissé „erkölcspusztító” kalózkodással. A szerzőknek és kiadóknak pedig nyilvánvalóan komoly bevételkiesést jelentenek a letöltéseink, ám reálisan nézve mégsem lehet ez illegális, mert számtalan embert büntethetnének világszerte, amiért olcsón akarta megoldani a szombat esti programját.

Ugyanakkor az adott ország jogrendszerén múlik, hogy mennyire veszi komolyan a szerzői jogok védelmét. Magyarországon dióhéjban úgy szól az erre vonatkozó törvény, hogy a jogvédett tartalmakat magánszemély kizárólag magáncélokra másolhatja, a nem szerzői joggal védettek pedig szabadon, minden jogi következmény nélkül terjeszthetők.

A kalózok legismertebb tere nálunk az nCore, ahol a torrent fájlok széles választékából lehet válogatni. Rejtély övezi azonban az úgynevezett torrentezés legalitását.

Működését illetően önmagában az, hogy letölt egy fájlt, nem volna probléma, azonban a lényege szerint letöltés közben a fájl visszatöltődik, így mások is letölthetik az oldalról. Ez viszont már terjesztésnek számít, így felmerül annak az esélye, hogy talán jogilag mégsem teljesen tiszta ez a tevékenység. De amíg nem származik jövedelmük a másolásból, nem tarthatnak önöknél razziát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!