hirdetés

2018.06.04. 16:02

Újjászervezik és új tartalommal töltik meg a diákünnepet

Megkezdődött az Erkel Diák­ünnepek korábbi hagyományok mentén történő újjászervezése és új tartalommal való megtöltése –tájékoztatta lapunka Kiss János, a szervezőbizottság vezetője, az Erkel Diákünnepek Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ennek jegyében 850 kelet-magyarországi iskolával és háromszáz céggel veszik fel a kapcsolatot.

A régi-új alapok három pilléren állnak – fogalmazott Kiss János. – Az első az EDÜ-verseny erősségének a hangsúlyozása. A megmérettetés zsűrijében hazánk legmagasabban jegyzett szakemberei, művészei értékelnek majd. Olyan nevekben gondolkodunk, mint Jordán Tamás, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya és Hűvösvölgyi Ildikó. Mindez nagyban hozzájárul a versengés színvonalának magas szinten tartásához. Az országban egyébként két ilyen jellegű esemény működik, a keszthelyi Helikon és a gyulai EDÜ. A két rendezvény között már együttműködés is kialakult, a Helikon Nyugat-Magyar­or­szág­ra, az EDÜ pedig a Dunától keletre eső területekre.

Az újjászervezett Erkel Diák­ünnepek második alappillére a program fesztiváljellegének erősítése, azoknak a tradícióknak a felelevenítése, ami az egész várost megmozgatta. A fő színpadot a várnál állítják majd fel, és a város több pontján lesznek kisebb színpadok. Éttermekben, szállodákban előadói esteket szerveznek a zsűriben szerepet vállaló művészek közreműködésével.

Harmadik alappillérként hosszú távú befektetésként a rendezvény turisztikai jellegét erősítik. A középiskolás korosztály később főiskolásként, egyetemistaként, felnőttként térhet vissza Gyulára.

Kiss János kiemelte: az előkészítő munka az önkormányzattal szoros együttműködésben zajlik. Felállt a szervezőbizottság, megalakult az Erkel Diákünnepek Alapítvány, a gazdasági alapok megteremtése érdekében 300 céggel, köztük 170 gyulai vállalkozással veszik fel a kapcsolatot. Az első tárgyalások le is zajlottak kedvező fogadtatás mellett.

A kommunikációt is új alapokra helyezik. A 21. századi technikák mellett a személyes megkeresések jelentős szerepet kapnak a program népszerűsítésében. Mis­kolc­tól Kecskemétig, Debre­centől Szegedig számos iskolába ellátogatnak majd az EDÜ szervezői. Emellett a 30Y frontem­bere is segít majd propagálni a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában