TÖBB MINT ILLEMKÉRDÉS!

A legújabb tudományos eredmények azt mutatják, hogy az égés során keletkező füstben lévő káros anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói, így a dohányosok mellett gondolni kell a közvetlen környezetükben lévők egészségvédelmére, ártalmaik csökkentésére is. A dohányzás évszázadok óta alapjaiban határozza meg társadalmi érintkezéseinket, közösségi találkozásainkat, ám ami egykoron csupán illem kérdése volt, az mára ártalomcsökkentési problémává vált.

Eddig a dohányzás szükségszerű velejárója volt a füst, ezért az elmúlt évszázadok során a mindent elárasztó cigarettafüst a társasági érintkezések, közösségi események természetes részét képezte. Pedig a szálló dohányfüstben való társalgás minden jelenlévő egészségére hatással lehet. Tudományos eredmények bizonyítják ugyanis, hogy a cigarettafüstnek egészségkárosító hatása van a dohányzókra éppúgy, mint a közvetlen környezetükben tartózkodókra is, ami egyértelműen a dohány égése során keletkező füstben lévő káros anyagokra vezethető vissza.

Ma már tudjuk, hogy a dohányfüst több mint 7000 vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 93-ról megállapította az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala, az FDA, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. A tudományos eredmények tehát kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a cigarettafüst felel a dohányzással kapcsolatos ártalmakért, vagyis az aktív dohányosok mellett a passzív dohányosok egészségmegőrzése, ártalomcsökkentése is előtérbe került. Így mára a cigarettafüst korlátlan eregetése a társasági érintkezések, közösségi találkozások során már nem csupán az illemről szól, hanem ártalomcsökkentési, tudatossági kérdéssé is vált.

Kiemelt jelentőségű az ártalomcsökkentés

A dohányzás okozta ártalmak kivédését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától való tartózkodás garantálja, vagyis a legjobb, ha nem szokunk rá a dohányzásra. Ha viszont a rászokás – az ismert egészségügyi rizikót figyelmen kívül hagyva – már megtörtént, igyekezni kell minél hamarabb felhagyni ezzel a káros szokással. A leszokással egyértelműen és idővel arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége, így saját egészségünk mellett a közvetlen környezetünkben lévőké is megóvható a károsodástól. A dohányosok egy része azonban a figyelmeztetések ellenére sem hagyja abba a dohányzást.
Azok számára, akik valamilyen okból kifolyólag nem szoknak le, ma már léteznek különféle füstmentes technológiák is, amelyek a felnőtt dohányosokat segíthetik abban, hogy a cigarettánál kevésbé káros alternatívát választhassanak, mivel használatuk során nem történik égés, ezáltal füst sem keletkezik, így csökkenthető az ártalmas anyagok kibocsátása a cigarettázáshoz képest.

A tudatosság az új illemszabály

A füstmentes technológiák csoportjába tartoznak például az elektronikus cigaretták, a kémiai reakcióval működő technológiák, valamint a különféle elveken működő hevítéses technológiák is ismeretesek. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a hevítéses technológiák olyan hőmérsékletre hevítik a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst se keletkezzen. Ez pedig lehetővé teszi, hogy az illemszabályok megszegése nélkül, az ártalmakat csökkentve élvezhesse mindenki egymás társaságát.

Ugyanakkor ezen technológiák sem kockázatmentesek, mivel használatuk során nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag, megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, illetve használatuk hosszú távú hatása egyelőre nem ismert. A dohányzással járó ártalmak teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú termékeket.

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

1/15

A dohányzás káros az egészségre.

2/15

A világon jelenleg több mint 1 milliárdan dohányoznak.

3/15

A cigarettafüstben lévő vegyi anyagok nem csak a dohányos szervezetére károsak, de a környezetében tartózkodóéra is.

4/15

Egészségünk megőrzése érdekében a legjobb, ha nem szokunk rá a dohányzásra!

5/15

Aki már dohányzik, a legjobb, amit tehet, ha minél előbb leszokik!

6/15

Akinek mégsem sikerül leszokni a dohányzásról, a legjobb, amit tehet, hogy tájékozódik és a cigarettázásnál kevésbé ártalmas megoldást keres.

7/15

A dohányzás okozta megbetegedésekért elsősorban a cigaretta égése során keletkező füst a felelős, és nem a nikotin.

8/15

A cigaretta égése során keletkező, füstben lévő vegyi anyagok közül 93 káros az egészségre.

9/15

A nikotin erős függőséget okozó anyag.

10/15

Léteznek már füstmentes technológiák, amelyek használata során nem történik égés, csak hevítés, ezáltal kevesebb káros anyag juthat a dohányos szervezetébe.

11/15

Az alábbiak mind olyan technológiák, amik égés és füst nélkül biztosítják a nikotinbevitelt: e-cigaretta, dohányhevítéses technológia, nikotinsóval működő technológia, nikotintapaszok és -rágók.

12/15

Az e-cigaretta nikotint tartalmazó folyadékot hevít, használata során nikotinpára szabadul fel.

13/15

A nikotinsó felhasználásával működő technológia esetében kémiai reakció során keletkezik nikotinpára.

14/15

A dohányhevítéses technológia során a dohány hevítése során szabadul fel dohány- és nikotinpára.

15/15

A füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, mert használatuk során nikotin jut a szervezetbe.

Hozzászólások

13 éve tűnt el
Új gyanúsítottja van a Madeleine McCann-ügynek
Magyar Kupa / 1 órája
A Mezőkövesd legyőzésével nyolcadszor a Honvédé a trófea (videó)
Az ünneplésről Szijjártó Péter is közzé tett egy videót közösségi oldalán.
Gyász
"Már régen elmentél innen. Sírodat is benőtték már a virágok De én még mindig őrzöm magamban Az Általad épített, csodálatos világot" Megemlékezés Puskás József halálának 15. évfordulójára Soha el nem múló fájdalommal, őszinte gyermeki szeretettel őrzi emlékét lánya, Nárcisz Zsófia
"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Már 1 éve nem láthatunk, és nem beszélhetünk veled, Az idő múlása nem hoz enyhülést, mert a fájdalmat elviselni egy élet is kevés. Egy váratlan percben életed véget ért, mint a vihar a rózsát tépte szét, Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvette életed. A hiányod kegyetlen, nem pótol semmi sem." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Szabó István halálának 1. éves évfordulóján. Feleséged Ica, fiad Istvánka, menyed Ibolya, unokáid: Bernadett párja Balázs, Brigitta, Petra párja Lajos, dédunokád Lili Hanna.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal és megtört szívvel, de a feltámadás reményében tudatjuk, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk Bicsák Tamás békéscsabai lakos, életének 67. évében 2020. május 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Kedves halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 5-én 14 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint a nagykanizsai Központi temetőben (Tripammer utca) lesz. Érte felajánlott gyászmise a temetés napján, 12:30-kor lesz a nagykanizsai Szent József plébániatemplomban (Zárda utca 1). Emlékét kegyelettel megőrizzük! A gyászoló család
"Könyörülő Isten Könyörülj meg rajta." GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Viczián Pál az Életfa Idősek Otthona lakója, volt kétsopronyi lakos 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 4-én 10.30 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Vichnál Mihály a BM.Rendőr Főkapitányság volt dolgozója békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvait 2020. június 4-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet, Telnek a hónapok, múlhatnak az évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk téged." MEGEMLÉKEZÉS Hrabovszki Jánosné született. Schäffer Mária Ilona halálának 5. évfordulójára. Férje János, gyermekei Ildikó, János, veje Imre, menye Etelka, unokái Balázs, Anita, Kitti, Reni, öccse Márton, sógornője Mária.
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy akik ismerték és tisztelték Szlancsik Pálné szül. Viczián Mária kamuti lakos életének 73.évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. május 30-án délután 14.órakor lesz a kamuti köztemetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek akik elkísérik utolsó útjára és fájdalmunkat ilyen formában enyhítik. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit igazán szeretnek." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Vandlik Mihály békéscsabai lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 2020. május 20-án, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szekeres János eleki lakos életének 90. évében 2020. május 1-jén elhunyt. Hamvait 2020. május 16-án szűk családi körben az eleki temetőben elhelyeztük. Gyászoló családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Urbán András békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2020. május 29-én 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vozár Katalin kétsopronyi lakos 2020. május 24-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 15 órakor lesz a kétsopronyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetek mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Külön köszönetet mondunk az Eleki Pszichiátriai Betegek Otthona összes dolgozójának áldozatos munkájukért. A gyászoló család
” Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kesiár Tamás Pál békéscsabai lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 28-án 9 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Megjelentek kegyeletüket egy szál fehér virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Petrovszki Jánosné szül. Malmos Katalin békéscsabai lakos türelemmel viselt betegség után 2020. május 16-án, 74 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. május 27-én 13 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Belicza György békéscsabai lakos 2020. május 15-én, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 25-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csepregi András telekgerendási lakos türelemmel viselt hosszú betegség után, 75 éves korában 2020. május 21-én elhunyt. Temetése 2020. május 26-án 13 órakor lesz a telekgerendási köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Krajcsi Pál örménykúti lakos 85 éves korában 2020. Május 09-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a részvétnyilvánításokért. A gyászoló család
"Tiéd a csend a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Juhász István békéscsabai lakos életének 71. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Megjelentek kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szatmári Istvánné szül. Szombati Ilona békéscsabai lakos 2020. május 14-én, 90 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. május 22-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Mikló István Pál (autószerelő) békéscsabai lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
nemzettudat / 1 órája
Semjén Zsolt: Trianonra emlékezni kötelesség és erkölcsi parancs
Már több mint kétezren töltötték le / 2 órája
Jól működik a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzése
nagy nyomás / 3 órája
Kroos: a profi foci visszatér majd a járvány előtti állapotba
Hazám, hazám / 3 órája
Orbán Viktor is megosztotta az összetartozás dalát (videó)
Írásbeli / 3 órája
Békés megyében is vizsgákat tettek a jövő szakemberei
Busi Ottó
francia labdarúgás / 4 órája
Sagnol szerint csak irigykedhetnek a németekre