természetvédelmi nyílt nap

2019.09.13. 06:59

Találkozzunk a XX. Fehértó Napján!

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Község Önkormányzata mindenkit szeretettel vár!

Fotó: Picasa

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskút Község Önkormányzatával közösen rendezi meg szeptember 21-én a XX. Fehértó Napját. A cél ezúttal is az, hogy bemutassuk a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeit.

A programok reggel 9.00 órakor kezdődnek és több helyszínen zajlanak: a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumának udvarán, a Fehértó területén, valamint a Kardoskút-Sóstói Állattartó Telep melletti kilátó körül. (A rendezvény helyszíne a Kardoskutat Hódmezővásárhellyel összekötő 4418-as számú útról közelíthető meg, GPS koordináták: É46º 29’ 02.24” K 20º 39’ 06.37”.)

 

Az érdeklődők ezen a napon bemehetnek a védett területekre, felmehetnek a tómeder melletti toronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a pusztai tájra. Közben természetesen sok mindent megtudhatnak a szikes tó kialakulásának történetéről és megismerhetik különleges növényvilágát egy medertúra keretében.

A Hódmezei Őrzők Íjász Egyesület tagjai nemcsak íjászbemutatót tartanak, hanem egy jurtát is felállítanak. A békéscsabai Guzsalyas Egyesület pedig a régi pásztorélet hagyományait eleveníti fel.

Természetesen lehetőség nyílik a régi magyar állatfajták megismerésére is, a kilátónál felállított mobilkarámnál. Az Igazgatóság ezres egyedszámú magyar szürkemarha, illetve több százas cigája és racka juh állományt tart, melyek egyik törzstenyészete a Kardoskút-Sóstói Állattartó Telepen található. A szürkemarha-gulyát és a juhnyájakat kihajtjuk a közeli legelőkre.

Idén is lesz ragadozómadár- védelmi bemutató, a színpadon pedig egymást váltják majd a különböző kulturális csoportok. Színpadra lép az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kaláris gyermekcsoportja, a kicsiknek Szűcs Miklós népzenész és mesemondó adja elő műsorát, napközben az Ahhozképest Népzenei Együttes, az Aranyszamár Bábszínház előadása, a Folk&Roll együttes és a ZitheRandom citeraegyüttes biztosítja a jó hangulatot, a nap végéhez közeledve pedig a Tekergők Népi Zenekar és a Komlós Néptánc Egyesület szórakoztatja a látogatókat.

Kézműves foglalkozások, kiállítások, népi játszótér és természetismereti foglalkoztató várja az érdeklődőket, akik a Nemzeti Parki Termék Védjeggyel ellátott, ízletes finomságokat is megkóstolhatják, illetve megvásárolhatják.

A helyszínek között Dottó kisvonat illetve pusztafogatok szállítják majd a látogatókat. Egész nap üzemel a büfé, ahol megkóstolhatják egyebek mellett a túzoksört, délben pedig ízletes szürkemarha és cigája birkapörkölttel is vendégeink rendelkezésére állunk.

Bővebb információ: +36 66 313 855 és a kmnp.hu oldalon, valamint a rendezvény Facebook eseményénél.

A programokon való részvétel ingyenes!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában