Hirdetés

2021.09.09. 06:00

SZIA, itt a szegedi repülőnapok programja!

Szeged International Airshow (SZIA) – avagy szeptember 10–12-én ismét repülőnapokra hív Szeged. Jön Besenyei Péter is, a hőlégballonok pedig vasárnaptól szállnak fel. A Szegedi Repülőtérre védettségi igazolványt hozzon magával!

Fotó: Tro Photography/Tari Robert

Műrepülők, sárkányrepülők, kötelékrepülők sokasága tarkítja a szegedi égboltot szeptember 10. és 12. között. A vasmadarak és a repülés szerelmesei igazi bajnokokkal, köztük Besenyei Péterrel is találkozhatnak. Sőt: vasárnaptól hőlégballonok színesítik az eget, hiszen elstartol a 22. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság, ahol szeptember 18-ig összesen 23 ország képviselteti magát.

Pénteki SZIA-nyitány

Míg péntek délelőtt az előre bejelentkezett óvodásokat, iskolásokat várják a szegedi repülőtérre, 16 órától repülőmodellezők, siklóernyősök, sárkányrepülők, no meg a pilóták érkeznek a helyszínre. Lesz három- és ötgépes kötelékrepülés, ejtőernyős formaugrás, műrepülés, vadászgéprepülés. Megemlékeznek Magyari Béláról, aki Farkas Bertalan mellett az ország másik kiképzett űrhajósa volt. Emlékére vadászgépet neveznek el.

Parádé esti fényben

A naplementés repülőshow, a különleges éjszakai látványshow 18 órakor veszi kezdetét, az igazi nagyágyúk közreműködésével. A magyarokat képviselve Hársfalvi Pál vitorlázó görögtüzes műrepülést mutat be, de az is maradjon kint estig, aki a helikopterrepülésre kíváncsi – pirotechnikával megspékelve.

A látványos esti fénypompához hozzátartozik a műrepülő-bemutató, a második világháborús harci show, pirotechnikával a négygépes kötelékrepülés, a vitorlázó műrepülés vagy éppen a kétgépes kötelékrepülés is. Aki romantikus sétarepülésre vágyik, 20.30 órától megteheti – erre egy óra áll rendelkezésre.

Szombat – bemutatórepülések motorral és anélkül

Műrepülők, sárkányrepülők és kötelékrepülők tartanak 15 perces bemutatókat, de helikopterből, vadászgépből, sőt, veterán autókból sem lesz hiány. Összesen 11 ország repülői karcolják Szeged egét; lesz olasz kötelékrepülő, a Pioneer csapata és francia vitorlázó műrepülő bemutató, illetve a kassai Retro Sky Team is képviselteti magát: második világháborús harci show-t mutatnak be. Sétarepülésre 12.45–14.30-ig lesz lehetőség.

A szombat délutáni légiparádé 14.30 órakor kezdődik kötelékrepülésekkel, műrepülésekkel és hőlégballon-seregszemlével. Sugárhajtású vadászgép, magyar fejlesztésű helikopter cikázik az égen. Aki az esti sétarepülésre nevezne be, 19.30 órától jelentkezzen!

Vasárnap – Bajnokok diadala

A családi piknikre berepül sokak kedvence, Besenyei Péter, de itt lesz Yak-52 gépével Vári Gyula közönségdíjas világbajnok vadászpilóta is. Sárkányrepülőkből, siklóernyősökből, repülőmodellezőkből, helikopterekből, műrepülésből, kötelékrepülésből, formaugrásból ezen a napon sem lesz hiány. Sétarepülésre 11 órától lesz lehetőség.

Vasárnap kezdődik a 22. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság, az óriáslufikat figyelve szeptember 18-ig kémlelhetik az eget a szegediek.

A SZIA 14 éven aluliak számára ingyenes.

A rendezvényre ingyenes különjáratokat és több száz kerékpár tárolását biztosítja a Szegedi Közlekedési Társaság a SasSMob-Szeged projekttel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában