hirdetés

2021.04.18. 15:47

Otthonteremtési program: „Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!”

Az elmúlt években dinamikusan követte a családok igényeit az otthonteremtési program. A CSOK 2015-ös bevezetése óta 265 ezer családnak segített a kormány lakáscéljaik megvalósításában. Idén további lehetőségek nyíltak a gyereket nevelők számára, akik most az otthonteremtési program kapcsán újabb jelentős támogatásokhoz juthatnak. Három érintettet kérdeztünk arról, hogy ők milyen támogatást vesznek igénybe és mit jelent mindez a családjuknak. 

PR-cikk

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Felújítjuk a fürdőszobát!

Andi a családjával egy 3 szobás házban lakik. Saját bevallása szerint nagyon szereti az otthonukat, ami ugyan komfortos, de nem minden tekintetben felel meg a kor és az ő elvárásainak. Hosszú ideje tervezték már, hogy a fürdőszobát felújítják, de legtöbbször az anyagiak álltak az útjukba. – Nagyon régóta vágytam már arra, hogy a saját ízlésem szerint, a szépen felújított fürdőszobámban, egy kényelmes fürdőkádban, forró vízben ücsörögve pihenhessem ki a napi fáradalmakat. Ez most rövidesen megadatik nekem. Ugyan a munkák még nem kezdődtek el, de kiválasztottuk a szanitereket és mindent kitaláltunk, hogy mi hogyan nézzen ki. Világos fürdőszoba lesz, vintage hangulatú, ahol a kényelem és a praktikusság találkozik, és végre eltűnnek a szocreál hangulatú unalmas csempék is, amikkel sohasem tudtam megbarátkozni. Az otthonfelújítási támogatásra jogosultak vagyunk, és az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási kölcsönt is fel kell vennünk, hogy elindulhassanak a munkák. Egyeztettünk a bankkal, az elbírálás folyamatban van. Megtaláltuk a kivitelezőt, vele is minden le van beszélve. Az a kis kellemetlenség, amivel a munkák fognak járni, kit érdekel! Én nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!

Az otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően azok a családok, ahol legalább egy gyermeket nevelnek vagy várnak, egyedülálló juttatásban részesülhetnek. Ha saját házzal, lakással rendelkeznek, és abban szeretnének a továbbiakban is élni, akkor az otthonuk korszerűsítésére, felújítására vagy energiatakarékosabbá tételéhez állami támogatást kérhetnek. Az otthonfelújítási támogatás keretében a felújítási munkálatok költségeinek felét, maximum 3 millió forintot lehet igényelni, de ennél kisebb összeg is kérhető.

Az otthonfelújítási támogatás részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Kapunk 15 millió forintot!

Zoltánék két gyereket nevelnek, és úgy tervezik, hogy bővül majd a családjuk. Építkezni fognak, a telkük már megvan, és azt is tudják, hogy fog kinézni az álomházuk. – Szerettünk volna nagycsaládot, amikor megismerkedtünk a feleségemmel, már akkor megbeszéltük, hogy 3 gyerekünk lesz. Nem a CSOK miatt tervezünk harmadik gyereket, nem amiatt építkezünk. Azt viszont egy percig sem tagadjuk, hogy elképesztően nagy segítség az állami támogatás, ami most így nekünk jár. Nem vagyok a számok embere, a százalékokkal sem vagyok jóban, de azt tudom, hogy az építkezésünkhöz adnak 10 millió forintot, meg 5 millió forintot visszakapunk az ÁFÁ-ból. Ez a 15 millió forint nagyon nagy ajándék, amit csak megköszönni tudunk. Várhatóan hitelre is szükségünk lesz majd, és ott is ugye a kamattámogatott kölcsönt kaphatjuk majd, ami ugyancsak nagy segítség. Mindenki mondja, milyen jól járunk, hát teljesen igazuk van. Az ilyen lehetőségekkel kötelező élni.

A CSOK népszerűsége töretlen, ezért nem meglepő, hogy az elmúlt öt és fél évben csaknem minden ötödik lakásépítésnél vagy vásárlásnál szerepet játszott e kedvezmény. Különösen az új ingatlanok megszerzéséhez vették igénybe, három új lakás vásárlásából vagy építéséből kettőt a CSOK-kal bonyolítottak le. Most azok a családok, akik január elsejét követően CSOK-kal vásárolnak, vagy építtetnek generálkivitelezővel új ingatlant, azoknak már az 5%-os áfát sem kell megfizetniük, mert az állam átvállalja tőlük. Hogy az anyagiak nyelvére fordítva mit is jelent ez? Azt, hogy egy nettó 50 millió forintért hirdetett ingatlan esetében összesen 13,5 millió forintot takaríthatunk meg.

Az áfacsökkentés részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Anyuék tetőterében építkezünk

- Amikor fősulira jártam, anyuék tetőterében laktam – meséli Orsi. – Lejártam a konyhába, a fürdőbe, ha kellett, de volt egy kis privát terem, ahová visszavonulhattam. Ez jó pár évvel ezelőtt volt, és nincsenek rossz emlékeim az időszakról. Őszintén megmondom, amíg erről a tetőtér beépítős állami támogatásról nem hallottam, nem fordult meg a fejemben, hogy oda költözzek vissza a férjemmel és a kisbabánkkal. Aztán megtudtuk, hogy ha teljesen külön önálló lakást alakítunk ki a tetőterükben, külön bejárattal, akkor jár nekünk is az új lakásra igénybe vehető, magasabb összegű CSOK, és a kamattámogatott kölcsönt is felvehetjük. Anyuékkal jóban vagyunk, a telek nagy, akár ketté is választhatjuk, okosan. A ház alkalmas arra, hogy külön lakásunk legyen fent. Hánytuk-vetettük a dolgokat, és rájöttünk, hogy mennyit spórolunk így, hiszen nemcsak hogy telket nem kell vennünk, hanem egy meglévő tetőszerkezet alatt alakíthatjuk ki a lakásunkat, ami egy újonnan megkezdett építkezéshez képest elképesztő előny anyagilag. Nagyon lelkesek vagyunk, mert így nemcsak sokat spórolunk, hanem úgy tűnik, a megtakarításunkból a közeljövőben a saját kis vállalkozásunkat is be tudjuk indítani.

Vannak családok, ahol a generációk egymás közelében képzelik el a jövőt. A többgenerációs otthonteremtési program azoknak a fiataloknak szól, akik különálló otthon helyett a szülőkkel közös fedél alatt, külön lakrészben képzelik a jövőjüket, azaz egy már meglévő, pl. a szülői, nagyszülői családi ház tetőterében alakítanak ki önálló új lakást. Ehhez most érdemi támogatást kaphatnak, vagyis igényelhetik az új lakásra járó CSOK magasabb összeget és mellé – amennyiben legalább két gyermeket vállalnak vagy már nevelnek – a kamattámogatott kölcsönt 10 vagy 15 millió forintig.

A többgenerációs otthonteremtési program részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában