hirdetés

2019.02.27. 17:33

Nyári hódító cipők a Vans kínálatából

A világ egyik kétségkívül nagy népszerűségnek örvendő márkája, a Vans a deszkások kedvence, mely azonban érdekes múltra tekinthet vissza- leginkább alapító atyjának köszönhetően. Paul van Doren ugyanis gyermekként elsősorban a lovak és az iskolakerülés híve volt, zsebpénzhez pedig úgy jutott, hogy fogadási tippeket adott egy dollárért.

Amikor azonban anyja megelégelte fia léhűtő életmódját, munkára fogta, és a közeli cipőgyárban szerzett neki munkát. A Randy’s akkoriban a kor menő márkájának számított, s Paul van Doren karrierje a várakozásokkal ellenben sokkal hosszabbra nyúlt a cégnél, mint azt bárki is hitte volna. Kitartó munkával a bostoni gyár alelnöke lett, majd a cipőiparban befutott karrierjén felbuzdulva saját márkán kezdett el gondolkodni. Így látott napvilágot a Van’s, ahol a vevő saját ízlésének megfelelően alakították a lábbeliket, sőt, akár hozott alapanyagokból is képesek voltak trendi cipőket alkotni. Az Authentic-ként ismert alapmodell oly népszerű lett, hogy tíz hét alatt tíz üzletet nyitottak, majd az elkövetkező fél évben további negyvenet.

Vans a fiatalosan laza stílus kedvelőinek

A Vans a BMX-esek és a deszkások nagy kedvencévé vált, napjainkban pedig utcai viseletként választják a legtöbben. A laza, fiatalos megjelenés időtálló minőséggel társul, és a szín-és formavilág pedig az aktuális trendeket követve nyújt divatos lábbeliket. A változatos színek mellett izgalmas minták is megjelentek a Vans cipőkön, melyek mellé stílusban passzoló baseball sapka, hátizsák és napszemüveg is beszerezhető.

Élénk színek, a nyár legfontosabb trendjei

A feltűnő, élénk színek nem csak a legnagyobb sportmárkák lábbelijeiről és sportruházatáról köszönnek vissza, hanem a Vans rajongói is izgalmas megoldások közül válogathatnak. A piros, a bordó, a rózsaszín, vagy akár a türkiz is megtalálható a márka cipőinek színei között, de akik a pöttyös vagy a kockás darabok megszállottjai, azok is rábukkanhatnak új kedvenceikre. A kényelmes teniszcipők és sportcipők ideális választásnak bizonyulhatnak a nyári melegebb napokon is.

Hétköznapi kényelem Vans minőségben

Ha sorra vennénk azokat a jellemzőket, melyeket a legtöbben elvárnak egy nyári cipőtől, akkor a kényelem és a kiváló szellőzés biztosan közöttük lennének. A meleg hónapokban is számos olyan alkalom adódik, amikor egy papucs nem bizonyul megfelelőnek. Ilyenkor a zárt cipők közül választunk, ám korántsem mindegy, hogy milyen minőséget. Az ecipo.hu tapasztalatai is azt mutatják, hogy a nyári időszakban is sokan keresik a Vans márka lábbelijeit, melyek napjainkban minden korábbinál szélesebb választékban elérhetőek.

Tökéletes választásnak bizonyulnak utcai viseletként, szabadidőben, de a megfelelő színek akár irodai munka során is alkalmasak az egész napos kényelem biztosítására. A teniszcipők között olyan elegánsabb fazonok is megtalálhatóak, melyek a sportos elegancia kedvelői számára lehetnek a befutók. A márka tehát már korántsem csupán a szabadidős elfoglaltsághoz alkalmas lábbelikkel jelenik meg a piacon, ugyanis gondol azokra is, akik lazán, mégis akár munkahelyen is elfogadott kereteken belül öltözködnének, s választanának ehhez cipőt.

A Vans számtalanszor bebizonyította, hogy olyan minőséget kaphatunk tőle, amely időtálló. A tervezők által megálmodott laza, fiatalos darabok vagányságot és sportosságot kölcsönöznek viselőjük számára, de egyes típusok az eleganciát sem nélkülözik. Miért ne választanál olyan márka lábbelijei közül, melyek mögött az évek tapasztalatai és sok-sok elégedett vásárló áll?

Címkék#vans#P+R

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában