Hirdetés

2021.06.08. 07:35

Köszönetet mond a GRÁNIT Bank az egészségügyi dolgozóknak

GRÁNIT Hős 0 Ft-os számlacsomag – kiemelkedő kedvezményekkel, akár egy életet át.

PR cikk

Fotó: Shutterstock

A pandémia időszaka mindannyiunkat számos, eddig sosem látott kihívás elé állított. Vannak azonban olyanok, akik számára még megterhelőbb volt az elmúlt majd’ másfél év, akik a koronavírus-járvány elleni küzdelemben megfeszített munkát végeztek. A GRÁNIT Hős 0 Ft-os számlacsomag megalkotásával a GRÁNIT Bank nekik, az egészségügyi dolgozóknak szeretné kifejezni köszönetét – a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

A világjárvány elleni küzdelem úgy tűnik, a végéhez közeledik, nem lehet azonban egyhamar elfelejteni, kiheverni azt a hatalmas terhet, amit az egészségügyi dolgozók napi szinten viseltek. A GRÁNIT Bank fennállásának 11 évében mindig is elkötelezett volt a társadalmi felelősségvállalás iránt, így most is szerette volna a saját eszközeivel, szolgáltatásai minőségével kifejezni az egészségügy felé érzett szolidaritást, támogatást, és mindenekfelett a hálát az emberfeletti, áldozatos munkáért.

Ezért alkották meg a GRÁNIT Hős 0 Ft-os számlacsomagot, amely a piacon jelenleg elérhető számlacsomagok közül egyértelműen kiemelkedik az egészségügyi jogviszony ideje alatt érvényes kedvezményeivel, melyek:

• 0 Ft-os bankkártya* – Díjmentes GRÁNIT Standard Mastercard érintésmentes dombornyomott főkártya.

*A bankkártya első három éves összköltsége több, külső szereplők által meghatározott díjtétel összege. Az Állami Nyomda a kártyához kapcsolódó díjak 50%-ában érintett, mely díjak 50%-át (az összes kártyaköltség 25%-át) az együttműködés keretében elengedi. Köszönjük az Állami Nyomdának a hozzájárulást!

• 0 Ft-os számlavezetés – Amennyiben a számlára legalább havi 100.000 Ft összegű jóváírás, orvostanhallgatók esetében havi 50.000 Ft jóváírás érkezik. A feltételek teljesülése nélkül a számlavezetési díj: 1990 Ft.

• 0 Ft-os elektronikus átutalás – A NetBankon és eBankon keresztül megadott HUF és EUR utalások is díjmentesek.

• 0 Ft-os csoportos beszedés – A csoportos beszedés, rendszeres átutalási megbízás korlátlan számban és összegben díjmentes.

• 0 Ft-os készpénzfelvétel – havi 2x összesen 150.000 Ft értékben bármely ATM-ből.­**

• Kedvezményes folyószámlahitel – THM: 21,84%. Rendszeres jövedelem alapján a kamat: 15,90%

A GRÁNIT Hős számlacsomag kedvezményeit

• egészségügyi szakdolgozók,

• közegészségügyben dolgozó orvosok,

• ellátásban résztvevő orvostanhallgatók,

• háziorvosok és asszisztenseik,

• az Országos Mentőszolgálat munkatársai,

• egyéb kórházi munkavállalók,

• és magánegészségügyben dolgozók

vehetik igénybe.

További részletek: hos.granitbank.hu

[embed]]

* A készpénzfelvételre vonatkozó díjmentesség a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A §-a alapján érvényes nyilatkozat megléte alapján került meghatározásra. Egyéb esetben a készpénzfelvétel díja 0,70% bármely ATM-ből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában