Kalandoztunk az idővonalon

Ando György kiemelte, a múzeumépítő elődök megelőzték korukat, hiszen olyan létesítményt hoztak létre 1912-ben, mely alulról felfelé, több termen keresztül körbejárható. Ezt kihasználva a Csabán és a nagyvilágon is átívelő tárlat természettudományi, régészeti, történeti és néprajzi anyaga egy idő- és útvonalat is képvisel. Ennek végén pedig a díszteremhez, a korszakos jelentőségű Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című tárlathoz érkezik meg az ember.

– Az első írásos feljegyzések a településről 1332-ből és 1337-ből származnak. Ezek szerint Pál papja hat garas, Miklós papja négy garas adót fizetett be a pápai tizedbe. Ez bizonyítja, hogy Chaba – ahogy akkoriban írták – templomos település volt – ecsetelte Ando György. – Egy újabb fontos mérföldkőnek számít az emlékek sorában, amikor a csabai Ábránffy Imre – a régészeti feltárások állása szerint a mostani Kastély utcában állt kőtornyú, erődítményszerű palota utolsó tulajdonosa – 1556-ban elhunyt. Birtokvita, illetve a Ferdinánd királyhoz vagy a Szapolyaihoz tartozás ellentéte miatt Mágocsi Gáspár gyulai várparancsnok támadta meg a csabai kastélyt, ami az 1520-as években épült. Az ostromról és Imre megöléséről Patócsi Margit (Imre édesanyja) beszámolójából tudunk. A várkastélyt a gyulai kapitány a földdel tette egyenlővé.

1566-ban Petraf basa elfoglalta a gyulai várat, és Csaba 129 évre török uralom alá került. A 17. században a falu kétszer is elnéptelenedett, de mindkétszer újratelepült. 1703-ban a gyulai vár rác őrsége elűzte a település lakóit.

1718-ban Harruckern János György földbirtokos hívására megérkeztek Csabára a szlovák telepesek, Suhajda János volt az első lelkészük, erről is adalékok láthatók a tárlaton. A főtéren, ahol gémeskút állt, a Tranosciusból, az evangélikus szlovákok rézveretes énekeskönyvéből 700 torokból zengett a „Pán Buh je má sila i dufaní”, vagyis az Erőnk a Jóistenben van.

Néhány évtizedet ugorva, a kiállítás egyik legbecsesebb tárgya a csabai bíró széke. A múzeum gyűjteményében számos gondolkodó- és karosszék található, melyek a csabai nagygazdák otthonaiból származnak. Ezek a 18–19. századi, csabai, szlovák bútorkultúra értékes darabjai. A szobában, a kemence mellett álltak, és kizárólag a család legidősebb férfi tagjai használhatták.

– A bírói székkel a közigazgatási szerv tekintélyét is kifejezték – ecsetelte az igazgató. – Az ülőalkalmatosság kezdetben a méltóság jelképe volt, emellett az ítélethozás elengedhetetlen kellékének is számított. Innen ered a törvényszék és ítélőszék szavunk is. Az első bíró, akinek ilyen típusú szék készült, és aki feltételezhetően elsőként ült benne, Kerepeczky Mátyás volt, aki 1780 és 1782 között töltötte be a tisztséget.

Békéscsaba történelmi eseményének számított 1845. december 31. déli 12 óra. Ünnepi harangzúgás, tarackágyúdörgés és Such János bíró beszéde az óváros erkélyéről szlovákul és magyarul: „Testvéreim, szabadok vagytok mostantól, mindörökre.” Megkötötték ugyanis az örökváltsági szerződést, felszabadították a jobbágyokat.

Az első vonatról is megemlékezik a tárlat, 1858. október 25-én 12 óra hossza alatt tette meg a Pest–Békéscsaba–Arad utat. A legendárium szerint az első csabai, aki a vonaton utazott, Csarejsz György tanító édesapja volt. Háza a Balassival szemben állt. Olyan visszaemlékezés is van erről a jeles időpontról, hogy „beültünk egy dobozba, de hiába kerestük, sehol nem találtuk elöl a lovakat.”

Az 1874-es évhez kötődik Békéscsaba legnagyobb, Magyarország legnagyobb tömegű evangélikus harangja, a Marik-féle szerencseharang, ami csaknem 36 mázsát nyom, 179 cm alsó átmérőjű, 130 cm a magassága. Azért hívták szerencseharangnak, mert elkerülte az első világháborús hatósági lefoglalást. A rajta álló szlovák szöveg így hangzik magyarul: „Mikor e harang szól, s hangja égig hatol, hittel, áhítattal sóhajts Istenhez!” A másik oldalán pedig a következő: „A harangot a b. csabai evang. Egyháznak adományozták Marik Pál s első felesége, Ondrejcsik Mária és második felesége, Poljak Ilona.”

Csaba egyik leghíresebb szülöttje Zsilinszky Mihály (1838–1925) vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Nagyban támogatta Békés vármegye és Békéscsaba fejlődését. Közbenjárására épülhetett meg Békéscsabán a Közművelődés Háza, mely a mai Munkácsy Mihály Múzeum elődje. Földadománnyal is segítette a Békés megyeieket, később ezeken megépült Medgyesbodzás és Medgyesegyháza.

Misi, szerencsére, rajzolt tovább

Ando György szólt a Vidovszky családról is, mely az 1800-as években Csaba központjában lakott. Szomszédjukba költözött Reök István, Munkácsy nagybátyja, akinél a művész gyerekeskedett, és később is ide járt haza. A Vidovszky fiúk mindig játszani hívták a kis Misit, aki azonban sokszor inkább rajzolgatott. Az anekdota szerint akkor mondták neki: ,,Misi, hagyd abba a rajzolást, úgysem leszel festőművész!” Mégis az lett, Magyarország legismertebb festőművésze.

Munkácsy a bécsi akadémián folytatott tanulmányait félbeszakítva – mestere halála miatt – visszatért nagybátyjához Csabára, és a müncheni festőakadémiára készült. Ezen rövid itthon tartózkodása alatt, 21 évesen, 1865 decemberében festette meg játszópajtásai apját, Jánost és nejét, Karolinát, valamint leányukat, Matildot.

Ando György szólt arról, hogy a fővárosból hozták Csabára a három portrét. Az átadáson jelen volt Vidovszky Ferenc – aki késői leszármazottja a portrékon látható Jánosnak – és testvére, a Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus László is. Érdekesség, hogy a Vidovszky család a felvidéki Turócszentmártonból jött Csabára, a település Békéscsaba testvérvárosa.

A műtétet nem kerülhették el

Külügyminisztert is adott Csaba az országnak, mégpedig Gyöngyösi János személyében, aki kisgazdaként 1944. december 22-étől 1947. május 31-ig az ideiglenes, majd a Tildy- és a Nagy Ferenc-kormányban látta el ezt a tisztséget. 1946. augusztus 10-én Békéscsabán népgyűlést tartottak, soha nem látott, százezres tömeg gyűlt össze a főtéren. A fő téma a magyar–szlovák lakosságcsere volt, Gyöngyösi sem akart hallani semmi ilyenről. Magyarország ugyanakkor vesztese, Csehszlovákia a nyertese volt a 2. világháborúnak, így a nagyon fájdalmas műtétet – ahogy mondták – nem lehetett elkerülni.