hirdetés

2021.02.28. 15:44

Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái

Orsovai Reni és Freddie nemcsak műsorvezetőként, de versenyzőként is álltak már a közmédia dalválasztó show-jának színpadán, pontosan tudják milyen izgalmakkal jár egy ilyen megmérettetés.

PR-cikk

Orsovai Reni és Freddie, A Dal 2021 műsorvezetői Fotókredit:

Forrás: MTVA

Fotó: Kaszner Nikolett

Éppen ezért igyekeznek legjobb tudásuk szerint segíteni A Dal 2021-ben résztvevő előadókat. A dalverseny házigazdái a Petőfi Rádió Minek nevezzelek? című műsorában meséltek Boros Csabának a kulisszák mögött zajló munkáról.

Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie 2016 óta részese A Dalnak és számos szerepben láthattuk már a műsorban: versenyzőként, tudósítóként és műsorvezetőként is. A Dal 2021 házigazdájaként azt vallja, hogy az embernek mindenképpen szüksége van az érzékenységére, hiszen minden művész, minden ember más.

„Próbálom úgy megszólítani a versenyzőket, ahogy az nekik jólesik, olyan dolgokat mondok, amivel segítem, megnyugtatom őket. Nagyon sok minden történik a kulisszák mögött, rengeteg várnak az előadók, amíg eljutunk az élő adásig. Mindig felhívom a figyelmüket rá, hogy bármi történik körülöttük, a fókuszt akkor is a színpadon töltött három percen tartsák. Nekik az a dolguk, hogy abból a rövid időből a legtöbbet hozzák ki” – mondta Freddie, aki hozzátette, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat.

„A koncertező zenekarokkal szoktuk beszélni, hogy itt nincs lehetőség a közönség bemelegítésére, hogy az első három dalban megalapozzuk a hangulatot, aztán szépen megérik az egész a végén egy csúcspontban, majd elköszönünk. Ez egy teljesen más közeg. Mindig elmondom: senki nem veheti el ezt a három percet, de vissza sem fogja adni. Egyébként azt veszem észre, jólesik nekik, hogy törődünk velük. Házigazdaként ezt felelősségemnek is érzem” – fogalmazott.

Freddie műsorvezetőtársa, Orsovai Reni elárulta, nagyon boldog, hogy újra részese lehet a dalválasztó show-nak. Ezúttal azonban nem versenyzőként, hanem A Dal 2021 háziasszonyának a szerepében kell helyt állnia.

„Rendkívül pörgős az élő adás, egyik helyszínről rohanunk át a másikra, aztán vissza. Izgalmas kihívás minden szombat este, kifejezetten élvezem” – árulta el Reni, aki bevallása szerint folyamatosan figyel a versenyzőkre.

„Ha tehetem, hátramegyek hozzájuk a színfalak mögé és próbálom megnyugtatni őket, hogy ne aggódjanak, minden rendben lesz. Tudom milyen feszültség van színpadra lépés előtt az emberben, hiszen tavaly én is ugyanezt éltem át” – tette hozzá.

A Dal 2021 nyertese a 10 millió forintos pénzjutalom mellett lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, továbbá átveheti a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció 5-5 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét. A további négy döntős versenyző pedig 1-1 millió forint díjazásban részesül.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!

Borítókép: Orsovai Reni és Freddie, A Dal 2021 műsorvezetői

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában