PR

2021.01.27. 09:29

Honvéd Kadét program bázisintézménye a battonyai Mikes! Honvédelmi – lövészeti – önvédelmi ismeretek Legyél Te is Mikes-Diák!

Hazánkat szolgáljuk!

Honvédelem Magyarország honvédelme érdekében végzett tevékenységéért, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség kiemelten fontos feladatai megvalósításának támogatásáért 2020. május 21-én, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából Elismerő oklevelet adományozott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum, Általános Iskola és Óvoda köznevelési intézménynek.

Ebből az alkalomból röviden összefoglaljuk, bemutatjuk a Mikes gimnázium Honvéd Kadét Program bázisintézményeként végzett eddigi tevékenységét, ezzel együtt azt is, hogy milyen feladatai, együttműködési lehetőségei vannak egy Honvéd Kadét Programos középiskolának.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő, Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum, Általános Iskola és Óvoda 15 éven át Békés megyében egyedüli középiskolaként dolgozott a Honvédelmi Minisztérium együttműködő partnereként.

– Intézményünk 2004 szep­temberében, akkor az országban az első 5 középiskola egyikeként, írta alá az együttműködési megállapodást a Győri Honvéd Kollégiummal a katonai alapismeretek tantárgy tanításáról, és vettük át a szükséges tárgyi eszközöket Győrben. Tettük ezt azért, mert intézményünk magától értetődő természetes kötelességének érezte, hogy a sorkatonaság megszűnésével párhuzamosan a fiútanulóink (és a lányok) életében és lelkében fenntartsuk a honvédelem ügyének fontosságát. A Mikes középiskola fennállása során mindig is átlagon felüli létszámú katonát, katonatisztet adott hazánknak, akik a maguk beosztásában, szolgálati helyükön maradéktalanul megállták a helyüket: tanítottak a katonai felsőoktatásban, könyveket írtak, doktori fokozatot szereztek, vagy a minisztériumban, egy-egy fontos katonai egységnél szolgáltak, akár altábornagyként a vezérkari főnök első helyetteseként, akár például a Toborzásban. És ők büszkék egykori középiskolájukra. És a Mikes is büszke rájuk. Az ország szolgálatára kész katonává válás belső igényét igyekszünk továbbadni mindennapos munkánk során, ezért folyamatosan vannak, lesznek szolgálatra kész fiataljaink – mondta Molnár Mihályné, az intézmény igazgatója.

– 2005 óta tanítjuk a tantárgyat, és a tantárgyat azóta is tanító („katonai védelmi vezető” végzettségű) kollégával együtt magam is részt vettem és veszek a kapcsolódó továbbképzéseken, értekezleteken, konferenciákon; vagy korábban a szűkebb körű megbeszéléseken akár a minisztériumban Budapesten, akár Balatonkenesén; vagy a Stefánia palotai ünnepi hangversenyeken; a katonai felsőoktatás nyílt napjain. Kollégám előadást tartott Kenesén az iskolánkban folyó egyedülállóan különleges lövészeti oktatásról, amit a helyszínen, Battonyán, a Mikesben, Szabó Zoltán alezredes úr, a Honvéd Sportszövetség szakreferense is elismerésre méltónak tartott. A Debrecenben működő, az országban egyetlen Honvéd Kollégium tanulói is kipróbálhatták nálunk ezt a rendszert – ismertette a részleteket Molnár Mihályné.

– A katonai ismereteket tanuló diákjaink számára a lövészeti ismereteket légpuskák használata mellett az országban egyedüliként az Arcada szimulációs rendszerrel oktatjuk airsoft-fegyverek segítségével. E számítógépes rendszert, az airsoft-fegyvereket az iskola vásárolta, vásárolhatta meg, és folyamatosan frissíti a programot, javíttatja és karbantartja a fegyvereket, ami az évek alatt jelentős (több tízmilliós) pénzügyi ráfordítást igényelt, amit a fenntartó biztosít. Dr. Kiss-Rigó László püspök úr teljes támogatását bírjuk ebben a tekintetben is – tudtuk meg az igazgatónőtől.

– A KatonaSuli programon belül rendezett versenyeken és minden olyan járőr-, lövészeti, honvédelmi és egyéb katonai jellegű versenyen, a Bocskai Portyán, a honvédelmi táborokban részt vettünk és veszünk, ahol megmutathatjuk, hogy egy olyan országhatár melletti kisvárosban, mint Battonyán is lehet és tud hagyományt teremteni és tevőlegesen is hozzájárulni az ország talán legfontosabb ügyéhez egy elkötelezett középiskola.

– Az airsoft lövészet szabadidős tevékenységgel bekapcsolódtunk az országos és egy nemzetközi csoportban a dinamikus lövészsportba, amely során nemzetközi versenyeken vettek részt tanulóink, és mi is rendeztünk ilyen nemzetközi versenyt középiskolánkban. A MAB, Mikes Airsoft Battonya elnevezésű csoportunk (lányok és fiúk egyaránt) terepen is rendszeresen szervez „hadijátékot”, ahol védőfelszerelésben harci szituációkban próbálják ki a tanultakat.

– 1997 óta oktatunk önvédelmet, amely annyira népszerű tanulóink körében, hogy a tanórai és szabadidős sportolás mellett sportegyesületi sportolóként többszörös világbajnok és Európa-bajnok tanulóink is vannak a taekwondo és kick-box ágban junior kategóriában, amivel öregbítették a Mikes, Battonya, Békés megye és hazánk hírnevét is a világban.

A 15 év alatt és azóta is fenti tevékenységeink folyamatos erősítésével Békés megyében egyetlen KatonaSulis iskolaként tettük a dolgunkat, amire büszkék voltunk, vagyunk és leszünk.

Két éve pedig a Honvéd Kadét Programon belül – kitartva elődeink választása mellett – folytatjuk munkánkat, szolgálatunkat, hivatásunkat és hívatásunkat. Ezért is voltunk ott 2020 februárjában a „Futás a békéért” elnevezésű, összefogást, bajtársiasságot és kitartást is jelképező sporteseményen a béke, a bajtársiasság, a mások által végzett szolgálat előtti tisztelgés és a tisztességes együttműködés jegyében.

Az eddig nyújtott segítséget nagy tisztelettel köszönjük minden jó szándékú támogatónknak, és kérjük a továbbiakban is – sorolta Molnár Mihályné.

Mert mi a Mikesben

„Hazánkat szolgáljuk!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában