hirdetés

2018.08.20. 15:59

Elismeréseket is átadtak Sarkadon

Sarkadon, a római katolikus templomban tartott városi ünnepségen nagyjából kétszázan vettek részt.

Szolgáltak az egyházi vezetők – Karsai Károly római katolikus diakónus és Koncz Zsolt református lelkész -, megszentelték, megáldották és megszegték az új kenyeret.

Azok az alapok, amiket Szent István lerakott, a mai napig a magyar nemzet sarokkövei – mondta beszédében dr. Szabó László, Sarkad alpolgármestere. Kiemelte: bár érték kudarcot, a magyar nemzet sosem vallott kudarcot, van mire büszkének lenni. A Szent Istvántól kapott örökség megadta mindig azt a kapaszkodót, ami lehetővé tette a megmaradást.

Átadták azon kitüntetések java részét is, amelyekről nemrég augusztus 20-a alkalmából döntött a képviselő-testület. Sarkadért díjat érdemelt ki idén Árvai Tibor virágkertész, vállalkozó és Auer György, Sarkad rendőrkapitánya. Jutalmazták továbbá Viktor Gyula asztaliteniszezőt, a Szalontai úti tagóvoda dolgozóit, Kerekesné Boros Gabriella tagóvoda-vezetőt, Pappné Szabó Erzsébet iskolaigazgatót, Szegedi Attila zenészt, Csizmadia Lajosné nyugdíjast, Bereczki Károlyné egészségfejlesztési irodavezetőt, Czeglédi Jánosné háziorvosi asszisztenst, Doba Mihályné egyesületi elnököt, Jánki Sándor könyvelőt és Veres Albert nyugdíjast.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában