Köszöntötték a kolbászkirályt

2019.12.15. 10:29

Dékány Ferenc nyolcvanöt gyertyát fújt el a születésnapi tortáján

,,Gyermekeim, roppant egyszerű a hosszú élet titka: kolbászt kolbásszal kell enni, nem kenyérrel.” Erről is beszélt szombaton a 85. születésnapját ünneplő Dékány Ferenc, akit háromszor is kolbászkirállyá koronáztak az elmúlt évtizedekben. Családi vállalkozásukban, a Deka Unionban manapság is tölti, kötözi a kolbászt, és megálmodta azt is, jövőre milyen termékekkel pályázik újabb díjakra, hiszen már bérelt helye van a Parlamentben.

A születésnapi vacsorán családja mellett sok régi és jelenlegi munkatársa, barátja is köszöntötte a Mestert. Aki nem is lehetett volna más, mint hentes. Édesapja mellett hamar kitanulta a szakmát a Nagykamaráson felnőtt, Gyulán élő kolbászkirály. Hitvallása is a kolbászhoz kötődik: „Ez nem csupán hivatás vagy csak könnyen múló szerelem, hanem az életem kiszakíthatatlan része és eleme.”

Jókor volt jó helyen is, ugyanis egy régi szép napon hirdetést hallott Nagykamaráson a hangosbemondóból, hogy a Gyulai Húsipari Vállalathoz keresnek fiatalokat. Így kezdett el dolgozni 1959-ben az élelmiszeriparban. A hentes szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után élelmiszer-ipari technikumba járt, majd 1968-ban üzemmérnökként diplomázott. Közben 1965-ben elvette feleségül munkatársát, Tóbiás Judit Juliannát, két fiuk született, Ferenc és Attila. Nejével 54 éve élnek boldog házasságban.

Dékány Ferenc az 1978-ban megépült Gyulai Húskombinátnál, majd 1996-tól a békéscsabai Csabahúsnál is maradandót alkotott, jelentős szerepe volt a cégek felfuttatásában, a gyártásban, a minőségi termékskála kialakításában, bővítésében, a technológiai újítások bevezetésében, a piacok felkutatásában. A gyulai és a csabai kolbász tekintélyét is visszaszerezte.

– Nemcsak visszaszerezte, hanem nagyban hozzájárult a két kolbászkultúra kiegyezéséhez – hangsúlyozta dr. Ambrus Zoltán, aki még a Csabai Kolbászfesztivál igazgatójaként adta át az életműdíjat 2004-ben Dékány Ferencnek. A Mesternek a csabai és a gyulai kolbász földrajzi eredetvédelmének kivívásában is elévülhetetlenek az érdemei. A Parlamentbe pedig lényegében hazajár. Olyan rangos díjakat érdemel ki évről évre ő maga vagy az aktuális cége, melyek átadási helyszíne az Országgyűlés épülete. Valóban bérelt helye van az első sorban, mert amikor az ültetési rendet készítik, Dékány Ferencnél csak annyit írnak be: a szokott helyén.

Míg Dékány Ferenc 85 gyertyát fújhatott el szombaton a születésnapi tortáján, addig a Deka Union Kft. – amit Attila fiával együtt irányít – alapításának tizedik évfordulóját ünnepelte. A Mester azzal vezette be Attilát a kolbászkészítés tudományába, hogy „te leszel fiam az utolsó ember, akit megtanítok húsból kolbászt csinálni.”

A kolbászkirály ebben az egyben tévedett, ugyanis már az unokája is gyúrja a gombócokat a kolbásztöltésnél. A nagypapa 90. születésnapján pedig már lehet, hogy olyan kolbász kóstolhatnak a vendégek, amit a legifjabb Dékány gyúrt. Most azonban a vastaps Dékány Ferencnek szólt, és együtt énekelték a vendégek Hevesi Imre előadóművésszel: Boldog, boldog, boldog születésnapot!

Lovagrendi tagságaiból összeállt a trikolor

Dékány Ferenc a szülinapi buliján is hozta a formáját, és szórta a poénokat. Az eddigi életén végigfutó fényképvetítésen elmondta, a legnagyobb meglepetés Csíkszentmiklóson érte. Egy ottani kolbászparádén zsűrizett, és vagy leénekelte a mellette álló, fődíjas asszonyról az alsószoknyát, vagy a nagy boldogságtól csúszott le a ruhadarab a győztesről.

A kolbászkirály arról is beszélt, hogy több felkérése érkezett lovagrendektől, mindegyiket megtiszteltetésként élte meg. Tagja lett a Kalocsai Szent István Paprika Lovagrendnek, a Magyar Fehérasztal Lovagrendnek, valamint a Szent Vince Borrendnek. Az egyenöltözetek alapján kijött a magyar trikolor, a piros-fehér-zöld. Ha pedig már Szent Vince Borrend, itt Feri bácsi Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakácsnak a keresztgyermeke, igaz, hogy Gyuri jó harmincassal fiatalabb nála. A Mester büszke arra is, hogy alapító tagja lehetett a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének, melynek tiszteletbeli elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában