kolbászkirály

2019.04.05. 14:57

Dékány Ferenc MagyarBrands díjjal tért haza

Dékány Ferenc gyulai hentesmester lényegében hazajár a MagyarBrands díjátadókra. A minap egymás után ötödik alkalommal vehette át a rangos elismerést. Mégpedig a lassan tízéves Deka-Union Kft. Címeres termékcsaládjáért, melynek 19 tagja van, a legtöbb természetesen a kolbász, de ez egy kolbászkirálytól el is várható. A 85 éves mester újító kedve változatlan, tehát idén tovább bővül a termékcsalád.

A fővárosban tartották meg a MagyarBrands díjátadó gáláját, ahol dr, Serényi János, a program elnöke régi ismerősként köszöntötte Dékány Ferencet. A mester ahány éves, legalább annyi díjat vett át.

A család több mint 80 éve őrzi a hús, a fűszer, a paprika keverésének titkát. Dékány Ferenc 35 évig dolgozott a Gyulai Húskombinátban, majd 13 évig irányította a Csabahúst. Most Attila fiával vezetik sikerről sikerre a Deka-Uniont.

Dékány Ferenc (balra) dr. Serényi Jánostól vette át a MagyarBrands gálán a rangos elismerést

– Ez a díj is bizonyítja, hogy öregember nem vénember – hangsúlyozta a kolbászkirály, aki elárulta a hosszú élet titkát is. A kolbászt kolbásszal eszi, nem kenyérrel. A cég nevéről elmondta, Dékányként az iskolában Dekának becézték, és mivel családi összefogásról van szó, ehhez jött az Union. A Címeres név onnan ered, hogy a gyulai önkormányzat hozzájárult, hogy termékeiken feltüntessék a város címerét.

– A Deka Union Kft. 2018-ban termelésben és forgalomban is jelentősen meghaladta a kitűzött célokat – ecsetelte Dékány Ferenc. – Nagyon büszkék vagyunk új kolbászainkra is, melyek hagyományos eljárással készülnek, E-mentes termékek, csemege és csípős kivitelben kaphatók a boltokban. Nemcsak ezen áruink allergénmentesek, hanem a Címeres termékcsalád összes terméke laktóz-, glutén- és szójamentes. Nem dőltünk hátra és élvezzük az elért eredményeket, hanem újult erővel kezdtük a 2019-es évet is. Az idei nyári grillszezonra is meglepetésekkel rukkolunk elő. Bízunk benne, hogy ezek az új termékek is elnyerik a Címeres termékcsaládot kedvelők tetszését.

A Deka-Union sütnivaló kolbászainak népszerűsége is folyamatosan nő

Dékány Ferenc elmondta, az ötödik MagyarBrands díj elnyerése számukra kiemelkedő érdem, hiszen ez minden márkának erkölcsi és üzleti értéket jelent.

– Nagy örömmel tölt el, hogy a Címeres termékcsaládunk egyre népszerűbb a helyiek körében, és országos ismertsége, kedveltsége is folyamatosan nő – emelte ki a kolbászkirály. – Reméljük, hogy a díj elnyeréséből adódó új lehetőségek kihasználásával tovább erősíthetjük termékeink pozitív megítélését a kolbászoktól a füstölt májasig, a disznósajtig. Mert a lényeg a változatos étrend. Tehát időnként a kolbász mellé vagy helyett májast és disznósajtot is kell enni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában