párlat

2019.07.06. 06:00

Bérfőzői nagyüzem az Árpád Pálinkánál

Érdemes minél előbb feliratkozni a békéscsaba-mezőmegyeri Árpád Pálinkánál a főzésre, mert itt a kajszibarackszezon, ami jobbnak mutatkozik, mint tavaly. Az otthoni készletek elfogytak, és most minél több kajsziból pálinkát főznek az emberek. Ugyanakkor időben kell kifőzni a cefrét, másként tönkremegy.

20190704_árpádpálinka_fokolás_Bekescsaba_BMH_LEH

– A gyümölcsöt magozzák ki, és minél hűvösebb helyen erjesszék a kajszit a főzetők – hangsúlyozta ifj. Nagy Árpád főzőmester. – Két héten belül ki kell főzni a pálinkát, ezért fontos az előjegyzés. Továbbra is gyümölcsnapokat tartunk, ilyenkor például csak kajszit töltünk fel.

Ifjabb Nagy Árpád fokolja a pálinkát, a főzdében beindult a nagyüzem

Ifj. Nagy Árpád kiemelte, oszlopos (aromafeltétes, egylépcsős), valamint hagyományos kisüsti főzőberendezéseken is előállítanak pálinkákat, a megrendelő választhat. A bérfőzetők közül egyre többen döntenek a modern, számítógépes mellett. Szerintük ezzel a főzési technológiával illatosabb, ízletesebb italok készíthetők. Tavaly egy újabb oszlopos berendezést állítottak üzembe, növelve a kapacitásukat. Ezáltal gyorsabban, hatékonyabban tudják teljesíteni az igényeket, hamarabb juthatnak nedűjükhöz a főzetők.

– Sokan kérnek tanácsot tőlünk, majd ennek megfelelően enzimeket, élesztőket, tápanyagokat használnak a cefre erjesztésénél – ecsetelte a főzőmester. – Így korrektebb, hibamentesebb, gyümölcsösebb, jobb kihozatalú pálinkákhoz jutnak. Ha igénylik, magozzuk, cefrézzük a gyümölcseiket vagy beszállítjuk a cefrét a főzdénkbe.

Horváth György, az Árpád Pálinka főzőmestere szerint a jó pálinkánál harmonizál az illat és az íz

Az Árpád Pálinkánál a faeperrel már végeztek, a cseresznye és a meggy most van soron. A szomolyai fekete cseresznye magas minőséget biztosít, a többi fajta gyenge lett a sok májusi eső miatt. Igaz ez a meggyre is, kivéve a cigánymeggyet. A szilva szintén kevésnek mutatkozik.

Ifj. Nagy Árpád a kereskedelmi célú főzésnél kitért arra, az online-forgalmuk folyamatosan emelkedik, ezért tovább bővítették jelenlétüket a Facebookon, Instagramon, You Tube-on, és sok időt fordítanak honlapjuk, web-shopjuk fejlesztésére is.

Az Árpád-pálinka elérhetőségei:

Békéscsaba, Kisrét 92/2. (mezőmegyeri út)

telefon: 66/325-859, 30/998-4032

e-mail: arpadpalinka@ arpadpalinka.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában