Beruházások

2019.11.25. 15:32

Az elkövetkező időben is nagyon sok fejlesztés várható Sarkadon

Az elmúlt ötéves önkormányzati ciklusban 10 milliárd forint nagyságrendben valósítottak meg vagy indítottak el, alapoztak meg fejlesztéseket Sarkadon, ennek köszönhetően a most indult ciklusban is rengeteg beruházás várható – mondta dr. Mokán István polgármester.

Sarkad Békés megye egyetlen olyan, 10 ezer lélekszám fölötti települése, ahol a polgármestert egyedüli indulóként 100 százalékos támogatottsággal választották meg és egyben újra. A településvezető szerint ez több dolognak is köszönhető, például annak, hogy az elmúlt időszakban Sarkadon békés közéletet, sikeres közösséget és fejlődő várost teremtettek.

Több, megyei léptékkel is kimagasló színvonalú rendezvényt szerveztek, szoros kapcsolatot alakítottak ki a civil szervezetekkel, az egyházakkal és a vállalkozókkal. A lakosságot szolgáló önkormányzati intézmények pedig jól működnek.

Dr. Mokán István polgármester szerint az egymásba vetett hitük és szeretetük eredményeként az elmúlt években békés közéletet, sikeres közösséget és fejlődő várost teremtettek Sarkadon /Fotó: BMH/

– Sarkadon az elmúlt öt évben 10 milliárd forint nagyságrendben valósítottak meg vagy indítottak el fejlesztéseket, így a mostani ciklusban is gőzerővel folynak, folyhatnak a beruházások – emelte ki dr. Mokán István. Fontos: a fejlesztések révén épül és szépül a település, az önkormányzat további szolgáltatásokat nyújthat, emellett munkahelyeket teremtenek, egyrészt a kivitelezések idejére a vállalkozóknak, másrészt véglegeseket az újonnan létrejött intézmények alkalmazottainak.

2018-ban korszerűsítették a középiskola épületét és tornatermét, sportparkot építettek a Bihar utca végére, felújították az első világháborús emlékművet és környezetét, a központi orvosi rendelő épületét fejlesztették, eszközöket vásároltak, a kistérségi járóbeteg-szakellátó központba ugyancsak értékes berendezések érkeztek. A közlekedésfejlesztési projekt részeként térköves gyalog- és kerékpárút épült a városházától az Árpád fejedelem térig, zebrákat létesítettek, parkolókat, kerékpártárolókat és kerékpáros pihenőhelyeket alakítottak ki.

Idén 60 férőhelyes, modern bölcsődét építettek az Iskola utcában, korszerűsítették a városháza épületét, felújították az Epreskert és a Vasút utcai óvodát. A szociális városrehabilitáció részeként lakásokat alakítottak ki, közösségi házzá varázsolták a volt tüdőgondozó épületét, utat építettek a Mátyás utcában, térfigyelő kamerákat telepítettek. A turizmusfejlesztés keretében ötszintes kilátót építettek az Éden-tavaknál, a szigetre egy csarnok került, filagóriát és gépkocsileállót alakítottak ki, Ökörörménynél mobil kikötőponton és vizesblokk kivitelezése valósult meg. A választókerületek apróbb fejlesztéseire is sort kerítettek.

Több beruházás van jelenleg is folyamatban. A Békés Megyei Kormányhivatal beruházásában bővítik a Sarkadi Járási Hivatal épületét. Önkormányzati fejlesztésként az Éden Campnél konyha, étkező és terasz épül. A Zöld város projektben megújul a Szent István tér, száz-száz fát ültetnek a Gyulai úton és a Szalontai utcán, vásárcsarnok épül a piacon, szociális blokk épül az Éden-tavaknál található szigetre, és rendezik a Gólya utcai záportározó környékét. Megújul a Városi Képtár és Kónya Emlékszoba Kossuth utcai épülete. Körforgalom és szökőkút épül a Gyulai és az Anti út eddig balesetveszélyes kereszteződésében.

Jövőre rajtol az Anti úton a tanuszoda építése. Új tálalókonyha épül a Gyulai úti általános iskolához, a Kossuth utcai általános iskolánál infrastrukturális fejlesztés, eszközbeszerzés, városi tornacsarnok építése valósul meg. Megújul a Béke sétány, a Táncsics tér és a Kossuth-kert is. Természetjáró közösségi ház épül a Sarkadkeresztúri úton, játszótér a Bihar utcai sportpark mellett, valamint kerékpárút az Éden-tavak körül és az Anti út mentén. A Kossuth utcai óvodát szintén korszerűsítik. A városi piacnál további fejlesztések indulnak, és a Sarkadkeresztúri úton ipari területet alakítanak ki. Ezek mind megnyert pályázatok, így biztosan megvalósulnak.

További pályázatokat adnak be

Sarkad sok további tervvel rendelkezik, melyek megvalósítása érdekében pályázatokat nyújt be – folytatta dr. Mokán István. A jövőben korszerűsítenék a közvilágítás teljes rendszerét. Az intézmények további energetikai korszerűsítésében gondolkodnak, például a Gyulai úti általános iskola esetében. Mindegyik óvodát tornaszobával bővítenék. A csapadékvíz-elvezető rendszerek fejlesztése is napirenden van. Emellett utakat építenének, illetve a már szilárd burkolattal ellátott, de kátyús utak és a kerékpárutak felújítását szintén tervezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában