PR-CIKK

2020.12.09. 10:30

A távolság ellenére sem engedi el hallgatói kezét a GFE

A Gál Ferenc Egyetem (GFE) mentorprogrammal segíti hallgatóit az otthoni tanulásban, a vizsgákra való felkészülésben. A távolléti oktatás ellenére is a személyes kapcsolattartásra törekszik: hallgatói központú intézményként segítőhálózatot hozott létre.

 

Kép forrása: GFE

A GFE széles képzési palettát kínál a pedagógus-, az egészségügyi és szociális képzés, illetve a gazdaságtudományok, valamint a hittudományi képzés területein. Ezzel érte el, hogy az utóbbi években a dél-alföldi régió meghatározó felsőoktatási intézményévé vált.

Jelenlegi hallgatói létszáma a békéscsabai, a gyulai, a budapesti, a szarvasi és a szegedi képzési központokkal együtt összesen 1410 fő. Az egyetem alapképzésein vesz részt a legtöbb hallgatójuk, mintegy 938 fő. A többiek szakirányú továbbképzésben, osztatlan képzésben, mesterképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben tanulnak.

Mivel a Gál Ferenc Egyetem számára fontos, hogy oktatását a személyességre helyezze, és hogy hallgatói központú egyetemként működjön, a Békéscsabán, Gyulán, Szegeden és Szarvason található kutatóműhelyei, képzési és oktatási központjai, egyetemi karai időben felkészültek a járványügyi helyzet szülte kihívásokra. A 2020/2021-es tanévében tökéletesítette a digitális oktatásban tavasszal szervezett tapasztalatait, és sikeresen teremtette meg az ideális digitális oktatás feltételeit.

Ezt egyrészt mentorprogramjával valósította meg, ami a hallgatókat az otthon tanulásban segíti.

– A GFE Távoktatási Mentor Program legfőbb eleme a hallgatói aktivitás, a segítőhálózat működése. A Hallgatói Önkormányzat által kijelölt mentorhallgatók nyújtanak segítséget az infokommunikációs csatornákon, online platformokon keresztül – a tananyagok, jegyzetek, tételek, beadandó munkák tanácsadásában, illetve például a vizsgatapasztalatok cseréjében – mondta el Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató.

A program másik részeként mentortanárok is csatlakoztak az egyes szakokhoz, évfolyamokhoz. Őket e-mailen és online csatornákon keresztül közvetlenül is elérhetik a hallgatók – ez újabb hatékony színtér a hallgatók és az egyetem közötti aktív kapcsolattartásra.

Az egyetem könyvtára teljes körű digitális médiatár-szolgáltatóként segíti az oktatói, kutatói és hallgatói munkát, illetve online hírlevelekkel informál. Megszokott szolgáltatásai a távolléti oktatás alatt is elérhetőek digitális felületein keresztül.

Az intézmény arra törekszik, hogy valamennyi előadása, szemináriuma valós idejű online órát jelentsen, és ezeken a hallgatók közvetlen kapcsolatban, a személyességre hangsúlyt fektetve vehessenek részt.

Az egyetemi oktatók fogadóórái tovább erősítik a személyességet. A hallgatók online, hang-, illetve videófelületeken érhetik el tanáraikat. A GFE nemcsak professzionális és hatékony oktatási tevékenységet kínál, hanem az egyetemi lét megélésére és az egymásra való odafigyelésre is törekszik. Ezért a konzultációkon a hallgatók mentális támogatására és lelki megerősítésére mindig van idő.

További információért keresse: www.gfe.hu

(x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában