hirdetés

2021.12.04. 06:00

A ponty mellett más halak is egyre népszerűbbek karácsonyra

Érdemes mielőbb beszerezni karácsonyra a halat, mert idén a készletek végesek, még az alaphalból, a pontyból is, nem beszélve a süllőről. Ennek oka leginkább a nyári hőség és a takarmányárak drasztikus drágulása. Többéves tapasztalat, hogy éves halfogyasztásunk mintegy 35 százaléka az év végére esik. A karácsonyi asztalról sok megyénkbeli családban sem hiányozhat a halászlé és a sült hal.

Ny. L.

Kádi Sándor, a békéscsabai Szamos Halbolt és Vendéglő executive séfje és dr. Csoma Antal gyomaendrődi tógazda egyaránt azt emelte ki, hogy a vásárlásnál fő a bizalom, vagyis biztos helyről érdemes halat venni.

– Hiába tartozik a hal a legegészségesebb élelmiszerek közé, jóval kevesebbet eszünk, mint az uniós átlag – mondták. – Az egy főre eső éves halfogyasztás 6,7 kg, míg az Unió átlaga 25 kg. Ugyanakkor már ez is nagy előrelépés a 1990-es évekhez képest, amikor még mindössze két kiló körül alakult a hazai fogyasztás. Manapság általában egy felnőtt magyar ember kéthetente egyszer eszik halat, viszont heti kétszer kellene.

Dr. Csoma Antal kiemelte, nyáron a hosszú ideig tartó kánikula miatt kisebb volt a halak súlygyarapodása. A Dunántúlon vízhiány lépett fel, kényszerlehalászásokat kellett végezni, megyénkben pedig sokkal több vizet kellett visszapótolni a párolgás miatt, mint korábban. Nagyon megemelkedtek a takarmányárak – kukorica, búza, tritikálé –, drágult az áram, a gázolaj, ez a szivattyúk üzemeléséhez kellenek. Sokan visszafogták a termelést az önköltség jelentő növekedése miatt. Mindez azonban kevésbé jelenik meg a hal fogyasztói árában, bár némi áremelést végrehajtottak az üzletekben is, mert drágábban jutnak alapanyaghoz.

Vári Bence Viktor, a békéscsabai Szamos Halbolt és Vendéglő séfhelyettese szürkeharcsafilékkel és egész, tisztított szürkeharcsával /Fotók: Lehoczky Péter/

A karácsonyi halvásárlásnak megvannak az aranyszabályai. Kádi Sándor hangsúlyozta, a tisztított halnak a szemét kell nézni, ha csillog, akkor friss, ha viszont régebbi, akkor homályos, opálos. A friss halnak fényes a bőre, rugalmas a húsának a tapintása. Az élőhalnál a kopoltyút kell figyelni, hogy vérvörös legyen.

– Azért is fontos, hogy friss legyen a hal, mert a magas víz- és fehérjetartalma miatt könnyen romlik – ecsetelte a séf. – Ugyanakkor, ha lefagyasztjuk, és pár hét múlva vesszük elő, készítjük el, semmilyen károsodás, minőségromlás nem történik. A fagyasztott halat a felhasználás előtt egy nappal helyezzük át a hűtőszekrénybe, hogy fokozatosan olvadjon ki.– Soha ne olvasszuk ki mikróban, és ne siettessük a folyamatot vízbe áztatással, mert értékes fehérjék, ásványi anyagok veszhetnek el. Ha lefagyasztjuk a portékát, úgy csomagoljuk fóliába, hogy levegő ne érje, másként könnyen kiszáradhat.

Kádi Sándor elmondta, a szálkamentes termékek egyre népszerűbbek, miként a tengeri halak is. A lazac-, kardhal- vagy vöröstonhalfilé – ha időben megrendelik –, egyaránt beszerezhető, és ezek újdonságot, új ízeket jelenthetnek.

Halat a csabai Szamosból!

A békéscsabai Rózsakert Piacon (Szabó Dezső u. 4.) lévő Szamos Vendéglő és Halbolt karácsonyi kínálatában a 40 éve megszokott tradicionális halászlé egyéb halételekhez hasonlóan már megrendelhető az ünnepekre a (30) 99-60-900-as telefonszámon. Élő, tisztított, szeletelt és filézett halakat is kínálnak a Rózsakert udvarán lévő halboltjukban. December 6-ától 24-éig minden nap nyitva lesznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában