A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké. 2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és tehetségükkel csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára.

„Úgy gondolom, hogy a népzenének, a néptáncnak és a gyermekjátékoknak megvan az a jótékony hatásuk, hogy egészségesebbé tudják tenni a frusztrált hétköznapokat ebben a rohanó világban és nagy szerepet játszanak a gyerekek lelki, érzelmi fejlődésében, hogy egészséges lelkületű és kiegyensúlyozott felnőtt válhasson belőlük. Azok a gyerekek, akik táncolnak, zenét tanulnak, sokkal jobban tudnak teljesíteni az élet más területein is, segíti például a matematikát vagy a kreativitást. Minél hamarabb találkoznak vele, annál nagyobb hatékonysággal tud majd kihatni a mindennapjaikra”– tette hozzá Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője, aki ebben az évben zsűriként segíti a kis tehetségeket.

A szereplők azt is kiemelték, hogy ugyanúgy, ahogy kultúránkat, hagyományunkat ápoljuk, a bolygónk jövőjére is oda kell figyelni. Biciklizés, elektromos autók, kevesebb szemetelés, faültetés, állatvédelem és újrahasznosítás: ezek mind-mind fontosak a Fölszállott a páva indulóinak, akik fiatal koruk ellenére nagyon is tudatosak, ha környezetvédelemről van szó.

„A Fölszállott a pávában most már nem csak a hagyományőrzésről van szó, hanem a jelenünkről és a jövőnkről is. Sok mindent tanulhatunk ezektől a gyerekektől. A magam részéről mindent elkövetek azért, hogy a gyermekeim szemébe tudjak nézni a következő években, amikor meg fogják kérdezni, mégis mi a mi örökségünk?” – árulta el Novák Péter a népzenei és néptánc tehetségkutató új évadáról.

A műsorvezető szerint fantasztikus lehetőség, hogy nyomon követhetjük, miként adódik át az évezredes tudás generációról generációra a szemünk előtt. A múlt jelenné válik ezekkel a gyerekekkel, akik egyszerre élnek a népi kultúrában és a 21-ik században.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Kulisszatitkokért, érdekességekért érdemes felkeresni a Fölszállott a páva Facebook és Instagram oldalát, valamint a folszallottapava.hu honlapot.

Fölszállott a páva –minden pénteken élőben 19.30-tól a Duna Televízión

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké
csemege
Szereti a mazsolát? Akkor ennek örülni fog
az ötödik ipari forradalom / 3 órája
Újragondolná az infláció mérését a Nemzeti Bank
A digitális korban egyre több tényező befolyásolhatja a pénz értékének alakulását.
Gyász
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Ferencné szül. Uhrin Judit békéscsabai lakos 81 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Sajti Lajosné szül. Bíró Julianna békési lakos életének 93.évében csendesen megpihent. Temetése 2019. november 12-én 10 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Némán elkísérném felhőkön át, de az ég kapuját, nem léphetem át." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Potocska György békéscsabai lakos türelemmel viselt hosszantartó súlyos betegségben 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 12-én 13 órakor lesz a Zsigmond utcai temetőben. Kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk Litauszki Lászlóné szül. Palyusik Judit békéscsabai lakos 84 éves korában csendesen megpihent. Búcsúztatója 2019. november 12-én 11 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Széchenyi Liget Látogató Központjában (régi sörkert). Kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatón megjelennek. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Várszegi Károlyné szül. Kilvádi Ibolya békéscsabai lakos 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 15-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló fia és családja
"Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Such György békéscsabai lakos 95 éves korában örökre elaludt. Drága elhunytunkat 2019. november 11-én 11 órakor helyezzük végső nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Édesanyám Popa Istvánné szül. Magyar Ilona gyulai lakos 89 éves korában csendesen megpihent. Felejthetetlen halotunkról 2019.november 7-én 14 órakor veszünk búcsút a gyulai Nagyromán temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Huszár Mátyásné szül. Felegyi Ilona fényesi lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 7-én 13 órakor lesz a fényesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Kiss Bálintné szül. Kun Etelka békéscsabai lakos 86 éves korában csendesen megpihent. Hamvait 2019. november 8-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, rokon, jó barát és ismerős Dr. Kiss László kórházi főorvos rövid, súlyos betegsége után 2019. november 1-jén, életének 69. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezéséről szűk családi körben gondoskodunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a család gyászában osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Zahorán Pálné szül. Kovács Zemen Judit 2019. november 2-án 90 éves korában rövid szenvedés után megpihent. Temetése 2019. november 7-én 10 órakor a gerendási köztemetőben lesz. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Tamásné szül. Valjer Erzsébet békéscsabai, volt tótkomlósi lakos 2019. november 1-én 64 éves korában hosszú betegség következtében elhunyt. Temetése 2019. november 8-án, pénteken 10 órakor lesz a tótkomlósi Ó- temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Életed úgy múlt el mint egy pillanat, De emléked szívünkben örökre megmarad." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Tóth István békéscsabai lakos halálának 2. évfordulóján. Szerető párja Judit és családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismreték és szerették, hogy Darabos Lászlóné Kiss Ilona Gyula, Honvéd Ltp. 26. sz. alatti lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 8-án 11 órakor lesz a Gyulai Szentháromság temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család
" Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, s nyugalmadat nem zavarja senki, Életed elszállt mint a virág illat, de emléked ragyog mint a fényes csillag." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Terék Józsefné szül. Bognár Júlia lőkösházi lakos halálának 1. évfordulóján. Férjed, fiad, édesanyád.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Viczián Imréné szül. Petrovszki Mária békéscsabai lakos 2019. október 24-én, 86 éves korában csendesen megpihent. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Kocsis Imre békéscsabai lakos, hosszantartó betegség után 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 7-én 10 órakor a békéscsabai Vasúti temetőben lesz. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Tuska Pál (volt postás, BM dolgozó) békéscsabai lakos türelemmel viselt súlyos betegség után 2019. október 27-én, 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 8-án 13 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti (Felsővégi ) temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
" IN MEMORIAN" Megemlékezés Szeretett Férjem, Imádott Édesapánk Kedves Tatánk, igen Tisztelt Apósunk BORSÓS ANTAL 1933-10.27-1999-11.01 Geszt, Kossuth utca 31. sz. alatti lakosra aki egy pillanat alatt távozott szerető családjai köréből , váratlanul itt hagyva e földi világot, de hiába múlik el az idő, nem hoz enyhülést fájdalmunkra. "Az ég könnye is záporban szakad, Isten sötét szempillái alatt, A koporsóra hullt a rög, kopogva, Hiába bíztunk eleitől fogva..." Csak egyszer alkotott bár olyat, minő Te voltál s hasztalan repül tova, Hozzád hasonlót nem szül soha.... Egy régi szempár fénye éget, hang suttog, elfoszló zene s nyomán a szívünkben újra éled letűnt idők igézete. Halálának 20. évfordulóján örök szeretettel, örök hálával, hogy ismerhettük és szerethettük őt. Juliska, Annuska, Juli, Lacika, Judika, Laci, András
Békéscsaba / 6 órája
Minden utcában jártak a kukásautók, de nem vittek el mindent a lomtalanításkor
Licska Balázs
Konferencia / 6 órája
A világ vezető múzeumi szakemberei méltatják a Liget Budapest Projektet
Turisztikai programcsomag / 7 órája
Együttműködés körvonalazódik Kyjov és Békés városa között
P. G.
turné közben / 7 órája
Christina Aguilera kislányával jelent meg a színpadon
Galériával / 7 órája
Felvonulást szerveztek Márton-napja alkalmából Gyulán
P. G.
Lélekjelenlét / 8 órája
Elképesztő módon menekült meg a krokodil karmai közül egy horgász