Hirdetés

2024.09.30. 08:00

„…hogy rend van-e a saját világunkban, az elsősorban tőlünk függ” – tanévnyitó ünnepség 2024

A Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2024. szeptember 02-án tartotta tanévnyitó rendezvényét. Ez az ünnepség is lehetett volna olyan, mint bármelyik másik; aki viszont hallotta Intézményünk vezetőjének a szavait, rádöbbenhetett arra, hogy a hagyományosnak vélt köszöntők is megtölthetőek korunk igényeinek megfelelő gondolatokkal, igazodhatnak gyorsan fejlődő világunk elvárásaihoz úgy, hogy közben kapcsolódnak a hagyományokhoz is.

PR cikk

Új arcok, új szabályok, a rend és a fegyelem örök érvényességéről is beszélt Tarkó Gábor igazgató úr ünnepi köszöntőjében, miután bemutatta Titkárságunk új munkatársait, Krébesz Ferencné kapcsolattartó és Szellelkiné Hajdu Enikő iskolatitkár asszonyokat. Az ünnepi beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Friedrich Boxberg 1830-tól 1848-ig volt ménesparancsnok Mezőhegyesen. Az ő mottója volt: „Ordnung muss sind”, azaz „Rendnek kell lennie”. A rend áthatja a hétköznapjainkat, hiszen az iskolai életet munkarend és órarend szerint éljük. Ünnepi öltözékben, rendezett külsővel állunk most a Jung József téren, rendezzük a gondolatainkat, mielőtt megszólalunk, de még az alkalmazásokat is rendezzük a mobiltelefonunkon. Rend, szabályok nélkül nem működhet semmi, sem a család, sem a gazdálkodás, sem a közlekedés, de még játszani sem tudunk játékszabályok nélkül. A Híradóban és az Interneten új világrend születéséről hallunk, olvasunk, és nekünk tevékenyen alkalmazkodnunk kell az új szereplőkhöz, az új kihívásokhoz, az új ellentmondásokhoz, éppúgy, mint a változó klímához – amit ma is mindannyian érzünk. Az iskola szerepe a gyerekek nevelésében egyre inkább felértékelődik. Célunk, hogy a tananyag mellett az élet és a változó világ kihívásaira is felkészítsünk Benneteket, és közösen találjunk helyes válaszokat ezekre.

A rend a mi Intézményünkben rendezett oktatási környezetet jelent. Gyönyörű műemlék épületeket és ezekhez illeszkedő 21. századi új létesítményeket, ápolt természeti környezetet. A segítségetekkel a három éve átadott épületek is olyanok ma, mint az átadásuk napján. Köszönöm! Nézzen ki így az iskolánk tíz év múlva is!

A rend jelenti másfelől a törvényeknek megfelelő működést, minden szabály betartását és betartatását. Ebben a tanévben is sok változást fogtok tapasztalni, például szigorodnak a dohányzásra vonatkozó előírások, a mobiltelefon iskolai használatára vonatkozó szabályok és az intézményi ösztöndíj szabályzata. Meg kell ismernetek az elmúlt tanév szorgalmi időszakának végén átadott új Sportcsarnok házirendjét. Kollégiumunk Nonius Ifjúsági Szálló néven háromcsillagos szállodaként is működik, a kollégista tanulók – természetesen nem egy időben – szobáikon szállóvendégekkel fognak osztozni. Új oktatókkal és adminisztratív munkatársakkal fogunk együtt dolgozni, és új iskolaorvosunk is van dr. Balla Szilárd személyében. Ha valamelyikőtöknek egy-egy új intézkedés nem tetszik, vagy nehezére esik betartani egyik-másik szigorúnak vélt szabályt, nehezen tud megbarátkozni új diáktársával, munkatársával – legyen akár gyermek vagy felnőtt –, mindig arra gondoljatok, hogy ezek a változások, változtatások a teljes iskolai közösség érdekében történnek, mindannyiunk javára.

 

A rend legfontosabb jelentése számunkra a biztonság és a kiszámíthatóság. Tanulóink az iskola falai között, a kollégiumban, a Ménesbirtok üzemegységeiben és Mezőhegyes utcáin egyformán mindig biztonságban vannak. Mindig számíthattok egymásra, az Intézmény és a Fenntartó munkatársaira is. Számíthattok rá, hogy a legkorszerűbb eszközökkel, magas színvonalú szakmai tartalommal képzünk benneteket. Bízhattok benne, hogy ha elvégzitek ezt az iskolát, el tudtok majd helyezkedni a munkaerőpiacon, mert versenyképes tudást szereztetek.

Garantáljuk a színes iskolai rendezvényeket, szabadidős programokat, kirándulásokat, szakköröket; sportolhattok, versenyezhettek a legkülönfélébb területeken. Aki az átlag felett teljesít, részesülhet a Kozma Ferenc Szakképzési Ösztöndíjban, a legkiválóbb diákok pedig beléphetnek a Gluzek Gyula Agráripari Mentorprogramba. A rend alapja a kölcsönösség. Senki sem feledkezhet meg róla, hogy közösségünk tagjainak nem csak az átlagosnál sokkal több lehetőségei és jogai vannak, hanem ehhez szigorúbb kötelezettségek és magasabb elvárások is tartoznak, egymástól elválaszthatatlanul.

Végezetül megígérem mindannyiótoknak, hogy a rendet soha nem helyezzük a szabadság és az igazságosság elé. Ahogy eddig is, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, ha szükséges, közösen módosítjuk azokat a szabályokat, amelyek a többségnek nem felelnek meg – természetesen a törvényes kereteken belül.

A legszebb érzések egyike, amikor azt érezzük, hogy rend van a világban. Ez az egész világot tekintve kevéssé múlik rajtunk. De hogy rend van-e a saját világunkban, ebben az oktatási közösségben, vagy éppen a családunkban, baráti körünkben, osztályunkban, az elsősorban tőlünk függ. Ezzel a gondolattal nyitom meg a 2024/2025-ös tanévet.

Igazgató Úr beszéde után Gidály Krisztina 12. A osztályos tanuló osztotta meg a jelenlévőkkel Márai Sándor Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell című bölcsességét, majd a hagyományokat követve Janovszki László általános igazgatóhelyettes, kollégiumvezető úr bemutatta a 9. évfolyam tanulóit és osztályfőnökeit. Az elmúlt tanév végén jutalomban részesült diákjaink a munkájuk elismeréseként kapott könyvutalványokat első közös összejövetelünkön vehették át Gillich Katalin asszonytól, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. pénzügyi és számviteli igazgatójától.

 

Könyvutalványt kaptak: Agócs Dóra (11. A), Andrékó Sára (13. A), Balog Zsófi (12. A), Berki Rebeka Nóra (13. A), Bojtos Szabolcs (10. B), Czikora Dániel (13. A), Faragó-Bánfi Levente (11. B), Fekete Róbert (11. B), Garai Zsaklin Leila (13. A), György Máté Levente (10. A), Józsa Tünde (11. L), Juhász Regina (11. L), Kávai Bálint (11. B), Király Balázs (10. G), Kiss Zsófia (10. A), Kiss Zsombor (11. A), Komár Gergő (12. A), Ladányi Dominika (12. A), Lestyán Dániel (11. B), Lovász Andrea (10. A), Micsik Benedek (13. A), Nagy Nándor (11. A), Palócz Adam (12. A) Papp Gábor (11. B), Papp János (10. B), Petrov Márk (10. B), Raffai Ákos (10. B), Rómer Nóra (11. A), Roszik Ádám (13. A), Serkédi Dániel (13. A), Simon Norbert (13. A), Szabó Sándor (12. A), Szilbereisz Ádám Kristóf (13. A), Tolnai Vanda (11. L), Tóth Bence Kristóf (13. A).

Ünnepségünk zárásaként az elmúlt tanévben a Hebe Kft. által szervezett Tavaszi olvasóversenyen, a 2. helyezést elért csapat tagjai kapták kézhez ajándékcsomagjaikat. Gratulálunk Agócs Dóra, Czikora Kata és Vízhányó Andrea 11. A osztályos tanulóknak kitartó munkájuk eredményéhez!

Rendezvényünk szervezésében közreműködtek: Tarkó Gábor igazgató, Magyar Tibor gyakorlati oktatásvezető, Turai Magdolna gazdasági hivatalvezető, Borók Gábor megbízott lótenyésztési igazgató, Csajó Attila kollégiumi nevelőtanár, Kardos Mihály 13. A osztályos tanuló.

 

Szerzők:
Tarkó Gábor igazgató, Molnár Nikoletta kommunikációs koordinátor, Faragó-Bánfi Levente 11. B osztályos tanuló
Fotó: Baráth Zsolt iskolaőr

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában