Hirdetés

2023.09.30. 08:26

Fontos beruházások sora követi egymást

Halad a várfürdőben a főépület felújítása, továbbá az útépítés mellett csapadékvízrendszert, ivóvíz- és szennyvízhálózatot, közvilágítást is kialakítanak Gyulán.

PR cikk

Egymást érik a fejlesztések a Gyulai Várfürdőben. Az elmúlt időszakban számos beruházás készült el, illetve zajlik jelenleg is. Emellett újabb fejlesztéseket is előkészítenek a vendégek még jobb kiszolgálása és az energiatakarékosság jegyében.

Gyula Ha csak az elmúlt bő egy évet vesszük górcső alá, akkor érdemes kiemelni a tavaly átadott vízi gyerekparadicsomot, amely megnövelt, 800 négyzetméteres területével, különleges installációival pillanatok alatt a gyerekek és a családok nagy kedvencévé vált. A beruházás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nyári időszakban a fürdőt kifejezetten sokan keresték fel.

Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy egész Közép-Európában összesen két hasonló létesítmény található. Ezt a fejlesztést pályázati források segítségével, egymilliárd 50 millió forintból valósították meg.

Korábban is a vendégek nagy kedvence volt a nyári szezonra megújult dögönyözős medence. Az ügyvezető igazgató kifejtette, a rekonstrukcióra azért volt szükség, mert a medencét annak idején rosszul tervezték meg, így pangó vizek alakultak ki benne. A munkálatok részeként átalakították a hidraulikát, amivel kiküszöbölték az említett problémát, illetve sokkal esztétikusabb, a környezethez illő burkolatot kapott a medence, amely számos élményelemmel is gazdagodott. A környezet műemlékjelleget is ölt, hiszen hamarosan Szőke Sándor szobrászművész térplasztikái teszik majd még különlegesebbé a medence környezetét. Ezt a beruházást több mint 100 millió forintos saját forrásból valósították meg.

Ugyanabból a pályázati forrásból, amelyből a vízi gyerekparadicsom elkészült, zajlik és jó ütemben halad a főépület átalakítása és kibővítése. A közel 940 millió forintos beruházás részeként egyebek mellett új pihenőtér, korszerű koedukált öltözők, relax beauty masszázsszalon és pizza-pasta látványkonyha jön majd létre. A munkálatok már a téli pihenő kibővítésénél tartanak, a fejlesztésnek jövő áprilisra kell befejeződnie.

A dögönyözős medence minden tekintetben megújult a Gyulai Várfürdőben

Ezzel párhuzamosan elkészültek az úgynevezett lovardaépület belső építészeti tervei. Tizennégy méteres mélységig talajröntgenes vizsgálatot is végeznek, majd elkezdődik a felújítás kivitelezésére a közbeszerzési eljárás. A vízi gyerekparadicsom, a főépület felújítása és lovarda rekonstrukciója a Magyar Turisztikai Ügynökség összesen 2,9 milliárd forintos támogatásával készült, készülhet majd el.

Utóbbi fejlesztés eredményeként teljesen megújul és megszépül a lovarda, amelynek külleme idomul majd a szomszédos Almásy-kastélyhoz. A  lovarda 1833-ban épült a kastély részeként. A kivitelezés jövő tavasszal indul majd, akkor, amikor már az összes kültéri medence elérhetővé válik.

Számos beruházást valósít meg a fürdő az energiahatékonyság jegyében is. Elkészült a napelemprojekt, aminek keretében a főépületre, illetve a fedett családi élményfürdőre 500 kilowattos naperőművet telepítettek. A fejlesztés várhatóan 16–17 százalékkal csökkenti a Gyulai Várfürdő áramköltségeit.

A 2,7 kilométerre található 4. számú kút csővezetéke kiépült, átvezették a város alatt a fürdőig. Annak vizével a versenyuszodát fűtik majd. A hőközpont beüzemeléshez még különböző munkálatok szükségesek. A fejlesztés a fűtést, illetve a fürdő plusz vízigényét segíti majd. Szintén bővítik a hőcserélő központ, illetve az 5. számú kút kapacitását. Reális célnak tűnik, hogy a fürdő gázigényét hamarosan kiváltsák majd alternatív energiákkal.

Számos fejlesztést készítenek elő

Szintén zajlik a kupolás wellness diagnosztikája, amit követően döntenek majd az épületrész sorsáról. A ’90-es években átalakított ingatlant megtámadta a klóros víz, ezért van szükség egy átfogó vizsgálatra. A döntést a városvezetéssel közösen hozzák meg, amennyiben a helyreállítás mellett határoznak, megtartják az eredeti funkciót.

Szintén a tervek között szerepel a csúszdás medence új csúszdainstallációkkal történő megújítása. Nem kizárt, hogy ez már akár a jövő nyári szezonra megtörténhet.

A Gyulai Várfürdő csodálatos, arborétumszerű parkja nagyon népszerű a vendégek körében. Szakemberek segítségével folyamatosan vizsgálják, ápolják, karbantartják a fákat. Emellett egy automata öntözőrendszer kiépítésének előkészítése is megkezdődött.

Dr. Görgényi Ernő a helyszínen tájékoztatott a beruházás állásáról

Jó ütemben halad a Rosu utca fejlesztése

Rosu utca Jó ütemben halad Gyulán a déli iparterület, az Airbus Helicopters gyára és a több helyi vállalkozás megközelítését segítő Rosu utca komplex fejlesztése. A beruházás részeként nemcsak utat építenek, hanem kialakítják a csapadékvíz-elvezetés rendszerét, az ivóvízhálózatot, a szennyvízelvezetést, a hírközlési hálózatot, valamint a villamos hálózatot és a közvilágítást.

– Az önkormányzat célja, hogy az elnyert 1 milliárd 193 millió forintos pályázati támogatás és a közel 150 millió forintos saját forrás mellett a Rosu utca korszerűsítése segítségével tovább fejlessze a déli iparterület beruházási területeit és javítsa az odatelepülő vállalkozások működési körülményeit – tudtuk meg dr. Görgényi Ernő polgármestertől.

A részletekről elmondta, a beruházás során 7 méter széles, kétoldalt süllyesztett szegélyű utat alakítanak ki 824 méteren. Az út egyik oldalán a 44-es várost elkerülő szakaszába, a másikon a városközpontba vezető Csabai útba csatlakozik be.

A fejlesztés részeként csapadékvizet elvezető zárt rendszert, ivóvíz- és a szennyvízvezetéket építenek ki. Az ivóvízrendszert úgynevezett körvezetékes rendszerben építik ki, amely kétirányú, ezáltal biztonságos betáplálást tesz lehetővé, illetve amelynek köszönhetően az ivóvíz minősége is megfelelőbb lesz. A hírközlési hálózat fejlesztése érdekében alépítményi hálózatot alakítanak ki. Emellett a közvilágítást is kiépítik, 35 LED-es fényforrású lámpával.

Dr. Görgényi Ernő korábban elmondta, a 44-eshez és a Csabai útnál is megfelelő kanyarodó sávokat alakítanak ki. Most is jellemző, hogy a Csabai úton feltorlódik a forgalom, ha valaki a város felől balra, a Rosu utcára szeretne lekanyarodni. A felújított szakaszon pedig minden bizonnyal nagyobb közlekedés lesz. Azért, hogy ne tartsák fel a forgalmat, azokat, akik haladnának Békéscsaba irányába, kanyarodó sáv készül az önkormányzati tulajdonban lévő Csabai úton.

A munkálatokat év végéig kell befejezniük.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában