hirdetés

2021.06.25. 06:55

Shakespeare, amikor magyar – Ismét Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban

Június 28-tól július 4-ig tizenhatodik alkalommal rendezik a Shakespeare Fesztivált a Gyulai Várszínházban – tudtuk meg dr. Elek Tibortól. A Várszínház igazgatója elmondta, a programsorozaton ezúttal, a pandémia miatt is csak magyar társulatok vesznek részt, ezért is kapta ebben az évben a fesztivál a Shakespeare, amikor magyar alcímet.

PR CIKK

– Szakmai körökben köztudott, a szélesebb közönségrétegek előtt talán viszont nem annyira ismert, hogy évtizedek óta Shakespeare a legtöbbet játszott szerző a magyar színpadokon – fogalmazott kérdésünkre a direktor. – Az utóbbi években pedig talán minden korábbinál több előadás volt és van jelen a színpadjainkon. A gyulai Shakespeare Fesztivál ezért 2021-ben ezzel a helyzettel akar számot vetni, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit is kezd a mai magyar színjátszás Shakespeare műveivel. A fesztivál részeként megrendezett tudományos konferencia is ezzel a kérdéssel néz majd szembe.

Ahogy teccik

A fesztivál zárásaként a Gyulai Várszínház és dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös bemutatójaként láthatják majd a nézők Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című darabját a Várszínpadon, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervinnel, Koltai Róberttel, Sipos Imrével és Kovács Vandával a főbb szerepekben.

III. Richárd

A Vígszínház Pesti Színháza a Lóvátett lovagokat, a Katona József Színház az Othello, a csíkszeredai Csíki Játékszín a III. Richárd előadását hozza el Gyulára. Idén is lesz kortárs táncszínházi Shakespeare-adaptáció, a Kulcsár Noémi Tellabor Társulat a Vihart állítja színre a Várszínpadon. Érkeznek Gyulára egyetemisták is Kaposvárról a Rómeó és Júlia című, Vidnyánszky Attila rendezte beavató, misszió jellegű előadásukkal, illetve a Városmajori Szabadtéri Színház produkciójaként a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai előadják az Ahogy tetszik továbbgondolását, kortárs versekkel, aktuális szövegekkel.

Rómeó és Júlia

Három kortárs magyar szerző, Márton László, Vörös István, Tasnádi István Shakespeare-jelenetének felolvasó-színházi előadása is látható lesz a Shakespeare 37 projektből. My Shakespeare songs címmel Cári Tibor és zenekara a Shakespeare-előadásokhoz írt korábbi, illetve a szonettekhez írt új zeneműveit adja elő majd egy kamaratermi koncert keretében. A fesztivál minden napján több rendezvényre tartanak Shakespeare-hez kapcsolódóan, az utcaszínházi jelentektől, a kamaraszínházi előadásokon, filmvetítéseken, kiállítás megnyitón át a nagyszínpadi produkciókig.

Vihar

Idén is várja tudományos konferencia a látogatókat. Az előadók Almási Zsolt, Fazekas Sándor, Fábián Annamária, Pikli Natália és Szőnyi György Endre lesznek. Emellett a Shakespeare korabeli gasztronómia is megjelenik majd a hétnapos fesztiválon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában