Poén

2007.04.03. 11:13

Az evolúció zsákutcái - a leghülyébb halálesetek (videóval)

Minden évben április környékén osztják ki a nemzetközi Darwin-díjat. Az elismerésre azok pályázhatnak jó eséllyel, akik segítenek megőrizni az emberiség hasznos genetikai állományát — ahogyan a díj alapítói fogalmaztak — azáltal, hogy kivonják magukat belőle.

BEOL

Hazánk sem maradhat ki a sorból. Néhány évvel ezelőtt a Somogy megyei Darvaspusztán egy disznótor végződött nem várt következményekkel. A böllér házilag készített sokkolóval akart véget vetni az áldozati malac szenvedéseinek. A barkácsolt eszköz azonban csődöt mondott és halálosan megrázta használóját. Néhány pillanattal később az ötletgyáros segítségére siető barát is végzetes dózist kapott. Látva a két meghívott halálát a házigazda szintén összeomlott, vele szívroham végzett.

Egy amerikai férfi kapta 1994-ben az első Darwin-díjat, aki egy pohár ingyen szóda reményében addig rángatta a Coca-Cola automatát, míg az végül ráborult és agyonütötte.

Az 1995-ös győztes viszont igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, ráerősítette az autójára és a nevadai sivatagban kipróbálta. Halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán.

Az a torontói férfi, aki 23. emeleti lakásának erkélyén akarta a kihelyezett madáretetőt megtisztítani, könnyen felismerhető volt a kezében szorongatott madáreledelről. Más kérdés, hogy a fejéből nem sok maradt, de talán nem kerekes székre kellett volna felállni az erkélyen.
Egy kis egyiptomi faluban egyszerre hatan pályázhattak a megtisztelő nyereményre. Az ebédre szánt csirke ugyanis bemenekült a kútba, ezért egy 18 éves fiú utána mászott. Csakhogy nem tudott úszni, ezért előbb egymás után három testvére, majd két szomszéd indult segítségére. A mentők később csak nagy nehézségek árán emelték ki a hat holttestet és a szárnyast, amely túlélte a viszontagságokat.

Két gyilkos is jelöltként szerepelt a Darwin-díj listáján. Mindkettőjüket villamosszékbe küldték, ám végül kegyelemből életfogytiglant kaptak. Hiába, végzetük utolérte őket: az egyik a tévét próbálta megjavítani a cellában a fém vécécsészén ülve, a másik házilag barkácsolt fejhallgatót, de mindketten halálos áramütést szenvedtek.

Az állatvédők bizonyára kárörvendően hallják annak a kaliforniai vadásznak az esetét, aki lelőtte a felette lévő sziklán álló szarvast. A szarvas pont ráesett és agyonütötte, bosszút állva gyilkosán.

Egy főiskolai diák egy horvátországi partin kézigránátokkal kezdett zsonglőrködni. Egetverő hülyesége, mely az életét követelte, feljogosítja egy díjra, de a körülötte álldogáló és őt le nem állító hat sérült is említést érdemel.

Észak-Ghánában a törzsi harcok során időnként varázslathoz is folyamodnak. Nemrégiben 16 elszánt harcos egy orvosságos embertől olyan varázskeveréket vásárolt, amely sebezhetetlenné tesz a golyóval szemben. Miután bekenték testüket a keverékkel, egy bátor önkéntesen kipróbálták a mágia hatékonyságát. Az életben maradt 15 harcos még aznap leszámolt a hibásan működő varázslat áruba bocsátójával.

Két, meglehetősen részeg fiatal egy bengáli tigris nyakába szeretett volna virágfüzért akasztani Indiában. A kalkuttai állatkertben történt esetet egy tanú és az egyik túlélő elmondása alapján rekonstruálták. Két fiatalember, Prakesh Tiwari és Suresh Rai virágfüzérrel a kezükben átmásztak a bengáli tigris élőhelyét elkerítő akadályokon, és megközelítették a pusztítás hindu istenéről elnevezett, 13 éves Shivát. Mikor a füzért az állat nyakába próbálták akasztani a tigris megtámadta Rait. Tiwari barátja segítségére sietett, és a tigris arcába rúgott, melynek hatására az elengedte Rait, és másik támadójára vetette magát. A rémült szemtanú elmondása szerint Shiva egyetlen pillanat alatt elharapta Tiwari nyakát, aki azonnal meghalt.

Videónk illusztráció: akár ő is jelölt lehetett volna...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!