XXI. Század Intézet: 15 éve indult el a baloldal szétesése

Az elemzés szerint nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült.

A 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéd után indult meg a baloldal szétesése, szétaprózódása, a Gyurcsány Ferenc által akkor elmondottak pedig ma is jól jellemzik a baloldalt a XXI. Század Intézet szerint. Az évfordulóra kiadott elemzésben azt írták: a 2009-ben megbukott kormányfő ma ismét a baloldal vezetője.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben arra emlékeztetnek, hogy Gyurcsány Ferenc másfél évtizeddel korábbi „elhíresült szónoklatában” beismerte, hogy átverésre, hazugságra alapozva nyerte meg a 2006-os országgyűlési választást. Gyurcsány Ferenc beszéde egy hónappal a parlamenti választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén hangzott el, és abban a bevezetendő reformok mellett érvelt.

„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” – idézte a beszéd egy részletét az intézet.

Mint írták, a beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban több milliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg.

Az elemzés szerint „nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült”, és a kormányba vetett bizalom megtörése után tüntetések kezdődtek Budapesten és az ország nagyvárosaiban, a kormányfő lemondását követelve.

A 2006. október 1-i önkormányzati választás domináns győzelmet hozott az akkor ellenzéki Fidesznek, szinte valamennyi megyében fideszes többségű önkormányzatok alakultak – idézi fel a beszéd után a közvéleményben történt változásokat az intézet.

Az elemzésben arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába alakult ki Gyurcsány Ferenc körül a rendszerváltoztatás után látott legnagyobb hitelességi válság, ma ismét ő a baloldal vezetője. „Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére ragaszkodott a hatalomhoz és a kialakult morális válság mellett egészen 2009. március 21-ig nem adta át a hatalmat, de azóta is politikai befolyásának erősítésére törekszik” – írták.

Az intézet szerint a 2019-es európai parlamenti választás óta Gyurcsány Ferenc már a nyilvánosság előtt is újra a baloldal vezetőjeként jelenik meg, a fővárosi döntéshozatal mellett a baloldali hatalmi harcok során is megkerülhetetlen politikus lett.

Az elemzés szerint a mostani „baloldali előválasztásnak nevezett mozgósítókampány” során is az látható, hogy Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült: „Karácsony Gergellyel már egy jó kialakított működési modellt szeretne országos szintre kiterjeszteni, míg Dobrev Klára jelölésével bebiztosította magát, hogy Karácsony Gergely esetleges népszerűségvesztése esetén is megmaradjon a befolyása”.

A XXI. Század Intézet szerint az őszödi beszédben elmondottak ma is jól jellemzik a baloldalt: „Karácsony Gergely sem önazonos kommunikációt folytat, azonban míg Gyurcsány Ferenc csak a választások után, addig Karácsony Gergely már a kampányindítójánál lebukott a valótlan állításaival”.

Felidézték, az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc egyebek mellett arról beszélt, hogy csupán üres kampányszlogeneket hangoztattak a választási kampányban, amelyek mögött nem volt valódi tartalom. „Ez a víziónélküliség jellemzi mind a mai napig a baloldalt, sőt az intellektuális leépülés még tovább folytatódott: a baloldalnak ma nincsenek nagy gondolkodói, szellemi műhelyei és világklasszis politikusai, amit jól példáz a jelenlegi miniszterelnök-jelöltek személye” – áll az elemzésben.

Azt írták, „Karácsony Gergely kampányában is ott az őszödi recept”; így Gyurcsány Ferenc 2006-os választási kampányához hasonlóan jól hangzó szlogeneket és soha meg nem valósuló ígéreteket fog majd hangoztatni a konkrétumok helyett.

Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i került nyilvánosságra, és ez országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. A 2006. május 26-án zárt körben elhangzott, helyenként durva szavakkal kísért beszédében Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormány „végighazudta” az előző másfél két évet, négy évig nem csinált semmit, és ezért messze túllépték az ország gazdasági lehetőségeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában