Választás 2018

2018.04.06. 17:08

Wittinghoff: a településeknek maguknak kell dönteniük a sorsukat érintő kérdésekben

Minden településnek magának kell eldöntenie, hogy milyen oktatást szeretne, hogyan gondoskodik a rászorulókról és a gyámhivatalt is nekik kell működtetniük, egyszóval nekik kell a kezükbe venni mindazt, ami a helyiek sorsát rendezi - közölte Budaörs polgármestere pénteki törökbálinti sajtótájékoztatóján.

Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), aki Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnökjelöltje árnyékkormányának önkormányzatokért felelős minisztere, azt mondta: a települések önrendelkezése az autonómia lényege, amit mára kiirtottak az emberekből.

Hozzátette, ha az emberek vasárnap úgy döntenek, hogy megalakulhat a Karácsony-kormány, akkor az önkormányzatok újra betölthetik korábbi szerepüket, ami egy demokratikus rendszerben alapvető.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy fogalmazott: az Orbán-kormány porig rombolta az önkormányzatiságot, amiben benne van az ember- és társadalomképe, és ez nem közigazgatási, hanem szabadságjogi kérdés.

Kitért arra, hogy az ország sok önkormányzatától számos hatáskört vontak el, ami azt jelenti, hogy ezeknek a közösségeknek nem lehet hatásuk a saját jelenükre és jövőjükre.

Csőzik László, aki az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje Pest megye 1-es számú választókörzetében, arról beszélt, hogy a Karácsony-kormány nem fogja leállítani a Modern városok programot. Azt mondta, hogy szerintük a települések „önálló városállamok”, és gazdasági autonómiával kell rendelkezniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában