Ország-világ

2020.09.13. 20:40

Washingtonban tárgyal kedden Szijjártó Péter

Egyedüli európai uniós miniszterként vesz részt az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján.

Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.

Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke vasárnap közölte: a külügyminiszter több kétoldalú tárgyalást is folytat majd Washingtonban, többek között Jared Kushner elnöki főtanácsadóval, aki jelentős szerepet vállalt a béketerv kidolgozásában.

Szijjártó Péter szombaton Facebook-oldalán azt hangsúlyozta: Magyarország továbbra is támogatja a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket és továbbra is kiáll a nemzetközi szervezetekben a térség országainak korrekt megítélése mellett.

Bejegyzésében azt írta: amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten.

Donald Trump amerikai elnök augusztus 13-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok közvetítésével békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel.

Szeptember 11-én szintén Donald Trump jelentette be azt is, hogy – ugyancsak az Egyesült Államok közvetítésével – az Egyesült Arab Emírségek példáját követve Bahrein is megállapodott Izraellel a kapcsolataik normalizálásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában