Emlékezés és bátorság

2018.06.04. 12:31

Varga Mihály: Trianon terhét akkor tudjuk levetni, ha hiszünk a magyarság jövőjében

A pénzügyminiszter hétfőn azt mondta: "Sem kishitűségből, sem külső, idegen nyomás hatására nem engedhetünk a magyarság érdekeiből."

Varga Mihály a nemzeti összetartozás napja alkalmából, a főváros III. kerületében tartott megemlékezésen mondott beszédet. „Minden erőnkkel azért dolgozunk, hogy minden tekintetben emelkedő nemzetté váljunk” – közölte a terület fideszes országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy a trinanoni trauma fájdalmain akkor tudunk túllépni, ha hittel tekintünk a jövőnkre, ezért a magyarság érdekeinek és értékeinek védelme mellett annak látja szükségét, hogy „a 21. században is erősítenünk kell a magyarság összetartozását.”

Felidézte, hogy az emléknapon arra gondolunk vissza, hogy 1920. június 4-én feldarabolták a történelmi Magyarországot. Mivel ezzel hazánk elveszítette területének kétharmadát, és több mint 3,3 millió magyar került kisebbségi létbe, a trianoni döntés áldozattá tett minden magyart, határon innen és túl maradtakat egyaránt. Varga Mihály azonban rávilágított, hogy

van okunk reménykedni, mert az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy az egységes magyar nemzet összetartozása a jelenben is valóság. „A magyarok ismét felismerték, hogy a nemzet nélkül nincs haza, a külhoni magyarság nélkül pedig nincs nemzet” – fogalmazott.

Mint mondta, Magyarország új kormánya továbbra is a magyarság egészének érdekeit szolgáló, a korábbinál gyökeresen más értékeket valló politikát folytat. Nemzetben, családban és keresztény kultúrában gondolkodik. Teljesíti a magyar történelem által rá rótt feladatot, ami az egybetartozó nemzet ismételt összekötése, ezért mindig kiemelt figyelmet fordít a külhoni magyarságra – tette hozzá.

Hozzátette: miközben Magyarország az elmúlt években komoly gazdasági sikereket ért el, olyan új kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek már nemzeti létünket is veszélyeztetik. Ezért a kormány határozottan ellenáll a külső diktátumnak és ellenzi Brüsszel migrációs politikáját. Ugyanis tudják, hogy a korlátlan migráció romba dönti a nemzetállamokat.

„Erős Európában vagyunk érdekeltek, de továbbra is a nemzetek Európájában gondolkodunk”

– mondta Varga Mihály.

Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Borítókép: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterről 2018. április 3-án készült kép.

Forrás: MTI / Mónus Márton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában