Ország-világ

2020.10.08. 11:45

Varga Judit: az Európai Bizottság jogállamisági jelentése sok szempontból téves

Az Európai Bizottság múlt héten közzétett első jogállamisági jelentése sok szempontból téves, nem szolgálhat a jogállamisággal kapcsolatos további viták alapjául – foglalt állást Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.

Varga Judit kiemelte:

a jelentés önkényes, amelyben az uniós bizottság egyetlen mérvadó szabványt sem követ.

Továbbra is komoly vita tárgyát képezi ugyanis, hogy van-e a jogállamiságnak általánosan elfogadott meghatározása, amely átfogó felülvizsgálat alapjául szolgálhat – írta.

Leszögezte, hogy a jelentésben emlegetett médiapluralizmus, szemben a médiaszabadsággal, nem jogállami kérdés.

Az Európai Bizottság álláspontjával ellentétben az állami hirdetések átlátható elosztására vagy a nyilvános tájékoztató kampányokra nem lehet jól megalapozott európai normákat meghatározni – áll a szövegben.

Az etnikai és nemzeti kisebbségek jogainak védelme vagy az antiszemitizmussal foglalkozó nemzeti keretrendszer teljes egészében hiányzik a szövegből.

A korrupció megjelenik a jelentésben, de a szöveg továbbra is hallgat a pénzmosásról, noha e területen néhány tagállamot érintően rendszerszintű intézményi hiányosságokat tártak fel a közelmúltban – közölte a miniszter.

Noha az uniós bizottság állítása szerint a jelentés az összes tagországot egységes és objektív kritériumok alapján értékeli, a szöveg több tagállamban elkövetett jogsértésről is hallgat. A jogállamiság fogalmának ilyen egyoldalú értelmezése azt jelenti, hogy a jelentés néhány előre meghatározott tagállamra, nevezetesen Magyarországra és Lengyelországra összpontosít – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Varga Judit több más példa mellett rámutatott, hogy Magyarország és Belgium ugyanannyi jelentés tárgyát képezte a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnak az újságírás védelmét illetően kiadott beszámolóiban 2019-2020 között.

A bizottság értelmezése szerint azonban Magyarországon a független média „rendszerszintű akadályozása” tapasztalható, míg Belgiumban a megfélemlítés „viszonylag ritka” – írta.

Kiemelte azt is, hogy mivel a bizottságnak nincsen erőforrása és szakértelme saját ellenőrzési rendszerének fenntartásához, jelentése főként külső forrásokon alapul.

Megbízhatósága és objektivitása tehát e források kiválasztásától függ.

Noha Magyarország részletes elemzéseket adott a jelentés elkészítéséhez, az uniós bizottság lényegében figyelmen kívül hagyta azokat

- közölte.

A miniszter arra is kitért, hogy a jelentés magyar fejezetében az Európai Bizottság tizenkét civil szervezet tizennégy anyagára támaszkodik. Ebből tizenhárom forrás tizenegy olyan civilszervezettől származik, amelyek az elmúlt években pénzügyi támogatást kaptak a Nyílt Társadalom Alapítványoktól – közölte Varga Judit. Kijelentette: valójában a jelentést ezek a civil szervezetek írták, még azokat a részeket is, amelyek látszólag más forrásokból származnak.

Véleménye szerint a jelentés rosszkor látott napvilágot, az unió 2021 utáni, hétéves költségvetéséről szóló és a koronavírus okozta károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagjával kapcsolatos tárgyalások körüli feszültség idején.

„A szöveg azok kezébe kerül, akik soha nem támogatták valójában az európai helyreállítást és újjáépítést, ami kockáztatja a gyors és hatékony fellépést az Európai Tanács júliusi következtetéseiben már megoldott kérdések újranyitásával” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság első jogállamisági jelentése nem erősítette meg a kölcsönös bizalmat és a közösséghez tartozás érzését, de tisztázta, hogy mi a jogállamiság: egy eszköz a politikai menetrend előmozdításához – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában