Ország-világ

2020.10.23. 16:50

Varga Judit: az '56-osok küzdelme nem volt hiábavaló

A tárcavezető közösségi oldalán emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójára.

„A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat” – idézte Albert Camus A magyarok vére című kiáltványát Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójára emlékezve a tárcavezető hangsúlyozta, hogy

Európában ahogy akkor, ma is hajlamosak elfelejteni, hogy a magyar nép ezeréves történelme során mennyi áldozatot hozott a keresztény Európáért, a szabadságért és a demokráciáért is.

Emlékeztetett, hogy az 56-os hősök áldozata nélkül nem lett volna 1989 sem, akik ezáltal arra is megtanítottak, hogy a hazaszeretetet és a hazáért való cselekvő felelősséget minden generációnak kötelessége átadni a következőnek. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy ezúttal

rajtunk a sor, hogy hőseink emlékezete gyermekeinkben és unokáinkban is eleven fénnyel ragyogjon,

míg él magyar bárhol e világon, sose feledkezzünk meg Brusznyai Árpádról, Mansfeld Péterről, Tóth Ilonáról, Pongrátz Gergelyről, Szabó bácsiról és a sok ezer ismert és névtelen hősről, akik életüket és szabadságukat adták a független Magyarországért.”

Varga Judithoz hasonlón a szabadság, a szabadságért folyatott küzdelem és a hősök áldozatára hívta fel a figyelmet Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából közzétett videójában.

Mi magyarok a szabadság népe vagyunk. Elődeink megküzdötték ezt a szabadságot, mi is küzdünk nap mint nap a szabadságunkért, és ez vár a gyermekeinkre és unokáinkra is.

Nekünk mindig küzdenünk kell majd a szabadságunkért. Ez a mi sorsunk. A magyarok sorsa – vélekedett a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában