bűncselekmény

2018.09.12. 18:41

Újabb vád a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi ellen

A fiatal lány a körözési fénykép alapján ismerte fel támadóját, de egyelőre nem tett feljelentést.

Újabb nő állítja, hogy megerőszakolta a szexuális erőszakkal gyanúsított menekült afgán férfi – számolt be az Index alapján az M1 déli Híradója szerdán.

A 22 éves nő az Indexnek mondta el az augusztus 7-én hajnalban, egy budapesti kebabozóban történteket. A fiatal nő a médiában terjesztett körözési fotók alapján ismerte fel támadóját, S. B. Ahmadot, és nincs a rendőrség által említett három áldozat között.

A portál szerint a nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, mert még nem tette túl magát a történteken, de a napokban megteszi azt.

A 18 éves afgán férfi a gyanú szerint vasárnap hajnalban Budapesten, egy belvárosi gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, korábban pedig kétszer is szeméremsértést követett el a VII. kerületben.

A rendőrség a férfi elfogása érdekében európai elfogatóparancsot is kiadott. A gyanúsítottat hétfő este Ausztriában fogták el.

Az osztrák rendőrség az oltalmazott státuszban lévő afgán férfit – aki 2017 nyara óta élt Magyarországon – kiadatási őrizetben tartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában