Ország-világ

2021.01.06. 19:03

Újabb földrengés rázta meg Horvátországot, Magyarországon is érezni lehetett

A múlt hét eleji földrengések után, újabb utórengés rázta meg Horvátországot szerdán, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – erősítette meg az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-nek.

Újabb, 5,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot szerda este – közölte a helyi sajtó.

A földrengés epicentruma Zágrábtól 48 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt. Egyelőre nem érkezett jelentés újabb károkról.

A Kövesligethy obszervatórium munkatársa, Győri Erzsébet azt mondta: az 5,3-es magnitúdójú utórengés 18 óra 1 perckor keletkezett Horvátországban. A magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről – tette hozzá.

Az MTI Zala megyei tudósítója arról számolt be, hogy

nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.

Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában