emberrablás

2018.01.04. 18:14

Újabb chiboki diáklány szabadult ki a Boko Haram fogságából

De százan még így is a szélsőséges iszlamista szervezet rabjai.

Újabb diáklányt szabadított ki a nigériai hadsereg a 2014-ben Chibokban a Boko Haram dzsihadistái által elrabolt iskolások közül. Salomi Pogura egy másik lány és egy kisgyermek társaságában találtak rá a Borno szövetségi állambeli Pulka városba felvonultatott katonák – közölte csütörtökön a hadsereg.

A több mint 270 iskoláslány elrablását világszerte elítélték. A 276 elrabolt iskoláslány közül mintegy hatvan rövidesen elmenekült a fogságból. Feltételezések szerint mintegy százan vannak még a szélsőséges iszlamista szervezet fogságában.

Tavaly májusban a Boko Haram – közvetítés után – 82 lányt elengedett a lázadóknak kifizetett összegek és a csoport több vezetőjének szabadon engedése fejében. Ezt megelőzően – 2016-ban – 24 lányt engedtek el, illetve találtak rájuk.

Segélyszervezetek szerint a Boko Haram felnőttek és gyermekek ezreit rabolta el. Ezek közül a legnagyobb figyelmet a chiboki emberrablás váltotta ki, de sok elhurcoltnak az esetével nem foglalkoztak.

Az északi országrészét sújtó lázadás következtében 2009 óta több mint 20 ezren haltak meg és 2,6 millióan menekültek el otthonukból. A térséget nagyon súlyos élelmezési és humanitárius válság fenyegeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában