nem nyugszanak a kedélyek

2019.02.03. 17:09

Új kerítés építésébe kezdett Izrael a gázai határon

A védelmi tárca vonatkozó közleménye szerint a zsidó állam és a palesztin enklávé között épülő új kerítés 65 kilométer hosszú és 6 méter magas lesz.

Új kerítés építésébe kezdett Izrael a Gázai övezet határán – jelentette be vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és ideiglenes védelmi miniszter.

„A kerítés meg fogja akadályozni a gázai terroristákat, hogy a szárazföldön beszivárogjanak a területünkre” – közölte Netanjahu a vasárnapi kabinetülésen.

A gázai palesztinok folyamatosan átvágják a jelenlegi határkerítést, hogy izraeli területre lépjenek – írta a dpa német hírügynökség. Az izraeli védelmi tárca közlése szerint az építendő akadály hasonló lesz ahhoz a kerítéshez, amelyik az egyiptomi határon húzódik a két ország között. A minisztérium megjegyezte, hogy a falat mintegy 20 ezer tonna galvanizált acélból építik, és – mint fogalmazott – „jelentős újításokkal” látják el.

A zsidó állam hadserege ugyancsak vasárnap számolt be arról, hogy több embert letartóztattak, akik gázai oldalról megközelítették a határt. Késeket és drótvágókat találtak náluk.

Netanjahu hangsúlyozta: ha nem tartják fent a nyugalmat Gázában, Jeruzsálem nem fog habozni, és megteszi a megfelelő lépéseket még a választási időszak idején is, ha kell.

A gázaiak tavaly március óta az övezet izraeli blokádja ellen tüntetnek, s azt is követelik, hogy visszatérhessenek azokra a területekre, ahonnan felmenőiknek el kellett menekülniük a zsidó állam 1948-as megalakulásakor. A tüntetéseken eddig – gázai források szerint – legalább 240 palesztin halt meg és több ezren sebesültek meg.

Az izraeli kormányfő Iránt is fenyegető szavakkal illette. „Irán nyíltan kinyilvánította arra vonatkozó szándékát, hogy elpusztítsa Izrael Államot. Világos üzenetem van a teheráni zsarnokok számára: tudjuk hol és mit csináltok. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellépünk Iránnal szemben annak érdekében, hogy szavatoljuk Izrael biztonságát és jövőjét” – mondta Netanjahu.

Irán szombaton közölte, hogy sikeresen tesztelt egy nagy hatótávolságú robotrepülőgépet, amely mintegy 1200 kilométer megtétele után eltalálta az előre meghatározott célpontját. A tárca közlése szerint a Hoveize névre keresztelt fegyver több mint 1350 kilométer hatótávolságú, és fix, földi célpontok elleni csapásmérésre fejlesztették ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában