Hallgassa élőben!

Tüttő Kata: nem láttam semmilyen problémát ezzel a videóval

Tüttő Kata a tengerből kilovagolós videóját csupán az élete egy érdekes momentumának gondolta.

„Nem gondolom, hogy az emberek zöme ezt problémásnak tartaná. És akkor az a szenzáció, hogy én a magán nyaralásomon, nem közpénzből, hanem a magán jövedelmemből, elmentem egy lovaglásra, egy turistáknak kínált szolgáltatásra.”

– reagált Tüttő Kata egy 168 Órának adott interjúban a botrányára. Karácsony helyettesének szavait értelmezve azt is gondolhatnánk, hogyha egy kormánypárti politikus nyaral a magánvagyonából, akkor a baloldali média nem foglalkozik ezzel.

Tüttő Kata a baloldali lapnak azt is elárulta, hogy csoportos programon vett részt, elmondása szerint nyolcvan eurót fizetett érte. A Magyar Nemzet is érdeklődött a budapesti városháza sajtóosztályán, hogy a főpolgármester-helyettes mennyit fizetett a szolgáltatásért és hogy a program egy magánstrandon valósult-e meg.

A kérdésekre azóta sem érkezett válasz a sajtóirodától,

ami azért is lényeges, mert a Ripost felkeresett egy görög utakkal foglalkozó utazási irodát, ahol több százezer forintot kértek egy néhány órás lovagló programért, azaz rengeteg ember havi fizetésének megfelelő összeget. Az interjúban hangoztatott összeg alapján (80 euró=29 ezer forint) egy akciós programot foghatott ki a főpolgármester-helyettes.

„Ugye én ezt a videót Instagramra tettem föl. A saját oldalamra, ahova személyes tartalmakat töltök fel. Hiszen erre van. Megosztani a fényképeket és videókat. És mivel egy nagyon különleges élmény volt számomra – révén, hogy először voltam tengeri lovagláson – megosztottam a követőimmel.

Én nyilván nem láttam semmilyen problémát ezzel a videóval, csupán az éltem egy érdekes momentumának gondoltam”

– magyarázta a szocialista politikus, aki végül azért törölte a videót, mert megjelentek a kommentelők, akik nagyon gyorsan átlépték azt a határt, amit még elvisel.

„Az én Instagramomat követi a fiam, követik az osztálytársai. És finoman szólva, elég sok tizennyolcas karikás tartalom jelent meg. Itt nemcsak a szexuális utalásokra célzok, – habár volt az is –, hanem arra, hogy a kommentelők egy része nem csupán az én, de gyermekeim halálát is kívánta” – magyarázkodott Tüttő.

Ahogy a lap megírta: Karácsony Gergely helyettese, a baloldali (egyébként MSZP-s) Tüttő Kata egy görög szigeten nyaralt, ahonnan közzétett egy videót arról, hogy lóháton emelkedik ki a tengerből.

Tüttő vagyonnyilatkozataiból mindenesetre az látható, hogy luxuskörülmények között él.

Legutóbbi vagyonnyilatkozatában 15 ingatlant tüntetett fel, 54 milliós megtakarítást állampapírban, ezzel szemben 85 millióval tartozik pénzintézetnek. Gazdasági társaságban érdekeltsége nincs, főpolgármester-helyettesként 1,2 millió forint a fizetése, termőföldjeit tartósan haszonbérbe adja, a hitel a termőföldekhez kapcsolódik.

Hozzászólások

Hirdetés
Arany János karakterei szeptember 19-én megelevenednek a Duna Televízión
ezt nem állította le
ENSZ: a koronavírus-járvány nem lassította le a klímaváltozást
Új világgazdasági korszak / 9 perce
Szijjártó: gazdasági sikertörténet a keleti nyitás stratégiája (videó)
Tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között.
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kósa Györgyné szül. Kesjár Mária békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKÁS SÁNDOR 2021. szeptember 11-én, 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 20-án 13 órakor veszünk búcsút református szertartás szerint a gyulai Szentháromság Temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él!
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Szappanos György (volt Kerámiagép és Mezőker dolgozó) békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a Dr. Réthy Pál Kórház Nefrológiai osztály és a Dialízis Központ összes dolgozójának az áldozatos munkájukért. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Holecska Istvánné szül. Paulik Erzsébet békéscsabai lakos életének 93. évében csendesen megpihent. Temetése 2021.szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Juhász András József "Dudi" volt kétegyházi, békéscsabai, telekgerendási lakos 2021.augusztus 27-én, életének 77. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Sírod előtt állunk, talán Te is látod körülötted van szerető családod." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Dávid Istvánné szül. Kucsara Dorottya halálának 15. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dudás Mihályné szül. Betkó Dorottya békéscsabai lakos az Élésker nyugdíjasa, Népművész mester 83 éves korában elhunyt.Temetése 2021. szeptember 13-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Bácsfalvi János békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda." MEGEMLÉKEZÉS Laurinyecz György halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lukoviczki György békéscsabai lakos 2021. augusztus 26-án, 71 éves korába elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Baranka Györgyné szül. Zsíros Judit békéscsabai lakos 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 9-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Itt vagy velünk lelkünk mélyén, örökre bevésted magad. Tudjuk, soha nem látunk már, de jó tudni, hogy velünk vagy." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Horváth János halálának 7. évfordulóján. Felesége és a család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Béla (lakatos mester) békéscsabai lakos 79 éves korában örökre megpihent. Temetése akaratának megfelelően, szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Brém Istvánné szül. Csicsely Zsuzsanna halálának 10. évfordulóján. Szerető férjed és családja
"Anya tudod, most arra gondolok, velem vagy és nem csak álmodom. Hozzád bújok, cseng a hangod, dúdolgatsz nekem, mosolyogva, kedvesen szólsz: -ne sírj gyermekem- Szívem megremeg, gyönyörű az álom, édesanyámat - újra megtalálom-, Fénysugárral ölel át, a végtelen szeretet, mely örökre megőrzi emlékedet." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Hernik Ferencné szül. Dóczi Viola kétegyházi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Matuska Julianna békéscsabai lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 14.30 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Örökre velünk maradsz" GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szécsi László kondorosi lakos 76 éves korában elhunyt. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk Dr. Máté István (Közgazdasági Szakközépiskola volt tanára, szaktanácsadó) 80 éves korában súlyos betegség következtében eltávozott. Búcsúztatása 2021. szeptember 8-án 9 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Baukó János békéscsabai lakos 2021. augusztus 27-én, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szlancsik János Békéscsaba (fényesi) lakos 2021. augusztus 27-én, 68 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. szeptember 8-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a fényesi evangélikus temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Bárki lehet bárkiből / 16 perce
Eljött, amitől a Deepfake kutatók mindig is tartottak
meghitt / 20 perce
Ilyen volt Várkonyi Andrea lánybúcsúja: ez az igazság
Közlekedés / 28 perce
Országszerte 1100 elektromos busz állhat forgalomba 2025-ig
mezőberényi konferencia / 48 perce
Huszonnégy órájuk volt összecsomagolni a fővárosból kitelepítetteknek
Papp Gábor
minden, amit tudni kell / 56 perce
Elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának Társadalom című új kötete
CsabaPark / 1 órája
Ismét lesz lecsófesztivál Békéscsabán
L. B.