Tudósok, művészek, diákok is kiállnak a Székelyföldért

Székelyföld jövője az unió keretrendszerét is erősíti – emeli ki Bakk Miklós erdélyi politológus a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés sikerének egyik eredményét. A Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének támogatásához a napokban egy külföldön élő magyar művész, illetve a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának fiataljai is csatlakoztak.

Csíkszereda, 2019. július 6. Az ezer székely leány napja a csíksomlyói hegynyeregben 2019. július 6-án. MTI/Veres Nándor

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Bakk Miklós egyetemi tanár szerint a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított polgári kezdeményezés nemcsak a Székelyföld jövőjét szolgálja, hanem az Európai Unió sikerességét is, hiszen a Székelyföld fennmaradása az európai civilizáció fennmaradását is jelenti.

A politológus úgy látja, hogy az új koncepció, vagyis a nemzeti régiók értékeinek és érdekeinek artikulálása, az összességében mintegy 50 milliós, sajátos kultúrával rendelkező térségben élő közösségek összefogása új megvilágításba helyezi az európai egységet is. A polgári kezdeményezés sikere pedig az unióban fellelhető demokráciadeficit egyik jelentős ellenszere lehet, a reformokra oly nagyon rászoruló intézményrendszer és működés tekintetében is új perspektívákat nyithat.

Szívhez szóló üzenetben áll ki a polgári kezdeményezés mellett Szabó Györgyi, aki marosvásárhelyi népdalénekesből, néptáncosból lett vállalkozó, és aki jelenleg Dél-Franciaországban él. Innen szólította meg honfitársait, a székelyeket és a magyarokat, de az oxitánokat és a korzikaiakat is, hogy támogassák a polgári kezdeményezést.

Ön is csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

„Amikor a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezésről értesültem, rögtön tudtam, hogy mi a teendőm. Aláírtam és elküldtem a felhívást a franciaországi oxitán és korzikai barátaimhoz is. Akik ugyanúgy őrzik nyelvüket, kultúrájukat, küzdenek a megmaradásért, mint a székelyek. Nem vagyunk egyedül, de ha együtt kiáltjuk, a politika is kénytelen meghallgatni, mennyire fontos anyagi, szellemi feltételeket, lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy mindenki megmaradhasson a szülőföldjén annak, aminek a jó Isten teremtette” – fogalmazott Szabó Györgyi.

„Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék, / hegyek-völgyek között zengedezve járnék” – üzeni dalban is a népdalénekes.

A magyarországi egyetemisták is felfigyeltek a polgári kezdeményezésre, és rendezvényeiken nem csupán ismertetik a támogatási lehetőségeket, hanem több száz aláírást is gyűjtöttek már. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tagjai általuk készített pólókkal, kitűzőkkel népszerűsítik a polgári kezdeményezést, rendezvényeiken pedig tevőlegesen vesznek részt az aláírásgyűjtésben.

HÖOK-aktivisták az Educatio-kiállításon. Ők is a polgári kezdeményezés aláíróit várták

Miről szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

Borítóképünk illusztráció, rajta résztvevők az ezer székely leány napja elnevezésű rendezvényen a csíksomlyói hegynyeregben 2019. júliusában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában