Járvány

2020.02.27. 06:05

Trump szerint nincs ok a pánikra

Egyáltalán nem elkerülhetetlen, hogy az új koronavírus-járvány széles körben elterjedjen az Egyesült Államokban, ezért nincs ok pánikra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén.

Az elnök elismerte ugyan annak lehetőségét, hogy a vírus akár jelentős mértékben is elterjedhet az országban, de hozzáfűzte rögtön, hogy „semmi sem elkerülhetetlen”. Mint fogalmazott: „a társadalom minden rétegének fel kell készülnie rá”. Trump bejelentette, hogy Mike Pence alelnököt bízta meg a járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedések összehangolásával. Hangsúlyozta, hogy az alelnök korábban, Indiana állam kormányzójaként komoly tapasztalatokra tett szert a hasonló helyzetek kezelésében.

A bejelentésnél jelen lévő Pence felidézte a 2014-es esztendőt, amikor Indianában a koronavírus egy másik fajtája, a MERS (közel-keleti légúti koronavírus) által előidézett járvánnyal kellett megküzdeni.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

Beszédében Trump azzal vádolta meg Nancy Pelosit, a képviselőház demokrata párti elnökét, hogy politikai haszonszerzés céljából „megpróbál pánikot kelteni” a kór miatt. Pelosi ugyanis korábbi közleményében „közegészségügyi válságnak” nevezve a helyzetet, bírálta és „nem elégségesnek” minősítette a Fehér Ház ezzel kapcsolatos intézkedéseit, köztük azt is, hogy a kormányzat 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a vírus elleni küzdelemre. „Nem ért hozzá, egyszerűen csak politikai tőkét akar kovácsolni, pedig ezt az ügyet nem lenne szabad átpolitizálni” – hangoztatta Trump a házelnökről.

Az elnök bizakodónak mondta magát azt illetően, hogy a kormányzat képes kordában tartani a koronavírust.

„Nagyon is készen állunk, hogy megtegyünk bármilyen szükséges lépést” – fogalmazott.

Majd hozzáfűzte: a kutatók „nagy lendülettel fejlesztik” a vírus elleni oltóanyagot, és ez szerinte „nagyon gyorsan” el is készül majd. A betegséggel szembeni küzdelem példájaként idézte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins Egyetem kórházát, amely az Egyesült Államok egyik legfelkészültebb intézménye a vírusfertőzéses betegségek kezelésére.

A Trump sajtótájékoztatója előtti órákban jelentették be az egészségügyi hatóságok, hogy Kaliforniában újabb megbetegedést diagnosztizáltak.

A páciens egyáltalán nem járt külföldön. Vele 15 főre emelkedett a betegséggel kezeltek száma. Az Egyesült Államokban jelenleg több mint ötven beteget tartanak karanténban, ellenőrizendő, hogy megfertőződtek-e a vírussal. Sokan közülük a Diamond Princess nevű üdülőhajón betegedtek meg, és az amerikai kormányzat charterjárattal szállította haza őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában