járványgóc

2020.06.29. 15:09

Tovább emelkedett a napi fertőzések száma Csehországban

Tovább emelkedett az új koronavírus-fertőzések napi száma vasárnap Csehországban, ami elsősorban egy lokális járványgócban végzett széleskörű tesztelési kampánynak tudható be.

Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent hivatalos kimutatás szerint előző napon 305 új Covid-19 megbetegedést regisztráltak. Szombaton ez a szám 260, pénteken pedig 168 volt. Legutóbb április elején volt ilyen magas a napi megbetegedések száma. Április közepétől a múlt hét közepéig a napi átlag ötven és száz eset között mozgott.

Csehországban március elsején mutatták ki az első fertőzést. Azóta az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 11 600-at, és több mint 70 százalékuk már meggyógyult. Jelenleg mintegy 3550 aktív esetet tartanak nyilván, kórházban 117 személyt kezelnek. A halálos áldozatok száma 348, az utóbbi időben alig növekszik.

Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerint a megbetegedések növekvő száma Csehországban nem a koronavírus-fertőzés második hullámára utal, hanem elsősorban egy lokális góc, az észak-morvaországi Karviná környékén lévő feketeszén-bányák alkalmazottai és családtagjaik körében elvégzett általános tesztelés következménye.

„Aránylag széleskörű tesztelést végzünk a leginkább érintett Karvinán, ezért a fertőzéses esetek száma még nőhet” – mondta a közszolgálati televízióban a tárcavezető. A miniszter szerint a hét végi megbetegedések több mint felét a karvinái bányák alkalmazottai és családtagjaik körében mutatták ki. A sajtó szerint Karvinában több mint 3000 tesztet végeztek az utóbbi napokban.

A közéletet korlátozó intézkedések feloldásának további, július elsején életbe lépő szakasz ezért Karvinára nem fog vonatkozni.

„Karvinán biztos, hogy nem lazítunk. Prágában még mérlegeljük a helyzetet” – jelentette ki Vojtech, aki szerint az országos járványhelyzet alakulása kedvező.

Szerdától egyebek között már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Engedélyezve lesznek a Csehországban rendkívül népszerű gyermektáborok is, de szigorú higiéniai intézkedések betartása mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában