Algéria

2018.04.11. 11:16

Több száz halottja van a légikatasztrófának

A felszállást követően szerdán lezuhant egy katonai repülőgép az algériai főváros, Algír közelében, és a szerencsétlenségben legkevesebb 257 ember meghalt - jelentette szerda délelőtt a helyi média.

Forrás: afp

A katasztrófa az Algírtól 30 kilométerre délre fekvő Bufárik mellett található katonai támaszpontnál történt – számolt be az al-Hadasz helyi tévéadó.

Katonai források szerint a szerencsétlenül járt szovjet vagy orosz gyártmányú Il-76-os repülőgép fedélzetén katonák voltak. Egy ilyen típusú gép elvileg 126-225 utast képes szállítani.

A katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, hogy a gép a dél-algériai Tindúfba tartott, ahol sok, a szomszédos Nyugat-Szaharából származó menekült tartózkodik. A terület hovatartozását Marokkó vitatja, nagy részét ellenőrzése alá is vonta.

Az algériai kormánypárt, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) egyik tisztviselője azt közölte, hogy a szerencsétlenül járt repülőn utazott a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalom, a Polisario Front 26 tagja is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan haltak meg, és van-e túlélő. Egyelőre az sem világos, hogy mi okozta a tragédiát. Az algériai tévé felvételein a gép lángokban álló roncsait lehetett látni. A környéket sűrű, fekete füst lepte el.

Négy évvel ezelőtt, 2014 februárjában 77 ember – katonák és családtagjaik – haltak meg az iraki légierő, egy Hercules C-130-as amerikai gyártmányú szállítógépének balesetében a hegyvidéki Umm-el-Buági tartomány területén. A helyszín a fővárostól mintegy 500 kilométerre keletre volt. Egy ember élte túl a szerencsétlenséget, amelyet az algériai védelmi minisztérium a rossz időjárási viszonyoknak tulajdonított.

Borítókép: Egy képkocka az Ennahar TV csatornájától a lezuhant repülőgépről

AFP PHOTO / ENNAHAR TV / Marina PASSOS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában