Illegális bevándorlás

2018.06.19. 16:08

Több mint 190 migránst mentettek ki a líbiai partoknál

Líbia az Afrikából Európába igyekvő bevándorlók első számú tranzitországává vált az utóbbi években.

Százkilencvenegy migránst mentettek ki a líbiai partoknál a helyi parti őrség alakulatai, az egyik művelet során öt holttestet is találtak – jelentették kedden hírügynökségek a líbiai haditengerészetre hivatkozva.

Tripolitól mintegy 100 kilométerre nyugatra 115 embert, köztük 22 nőt és két gyereket mentettek ki a vízből – nyilatkozott hétfő késő este kiadott közleményében Ajjúb Kászim, a líbiai haditengerészet szóvivője. A parti őrség alakulatai öt ember, három férfi és két nő holttestére bukkantak a művelet során, a tetemeket a túlélőkkel együtt a fővárosba szállították – tette hozzá.

Egy másik művelettel 76 embert menekítettek ki a fővárostól körülbelül 45 kilométerre nyugatra fekvő Závja partjainál – jelentette a haditengerészet sajtóirodája.

Líbia az Afrikából Európába igyekvő bevándorlók első számú tranzitországává vált az utóbbi években. Az Európai Unió 2017-ben megállapodást kötött a líbiai hatóságokkal, aminek következtében jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a Földközi-tengeren keresztül sikerrel elérik Olaszország partjait.

Az észak-afrikai arab ország Moammer Kadhafi diktátor rendszerének 2011-es bukása után mély káoszba zuhant, ami miatt az oda érkező migránsokat a szokásosnál is jobban fenyegetik az emberkereskedelem és -csempészet veszedelmei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában