szankciók

2019.12.26. 09:10

Több iráni tartományban korlátozták az internet-hozzáférést

Az iráni hatóságok szerdán az ország több tartományában korlátozták a mobiltelefonon keresztüli internet-hozzáférést, tekintettel a csütörtökön várható tüntetésekre, amelyek résztvevői a novemberi zavargások halálos áldozatairól készülnek megemlékezni.

Az Ilna iráni hírügynökség a tájékoztatási és távközlési minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva jelentette: a korlátozást elsősorban Alborz, Fársz, Kurdisztán és Zandzsán tartományokban vezették be. Az említett forrás ugyanakkor pontosította:

az intézkedés csak a nemzetközi mobilinternet-forgalmat érinti, a korlátozás ideje alatt a belföldi internetes oldalak elérhetőek.

Az utóbbi napokban ugyanis a közösségi médiában – elsősorban a novemberi zavargások halálos áldozatai hozzátartozóinak a részéről – felhívások láttak napvilágot újabb tiltakozó megmozdulások és a halottakról való megemlékezések szervezésére.

Iránban november 15-én kezdődtek tüntetések, nem sokkal azt követően, hogy

a kormány váratlanul bejelentette: háromszorosára növeli a benzin árát az amerikai szankciók által kiváltott súlyos gazdasági válság nyomán.

A tüntetések kormányellenes tiltakozásokba csaptak át: aktivisták nyilvánosan plakátokat égettek Ali Hamenei ajatollahnak, az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjének a képmásával, összecsapások voltak a rendfenntartókkal.

Az Egyesült Államok tudomása szerint a zavargások halálos áldozatainak a száma meghaladta az ezret, míg nemzetközi jogvédő szervezetek legkevesebb 304 halottról számoltak be. Később az iráni belügyminisztérium három tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a halálos áldozatok száma csaknem elérte az ezerötszázat.

A tüntetések kezdete óta Teherán többször hangoztatta, hogy a megmozdulásokat külföldről, iráni emigráns csoportok köreiből szervezik, a síita állam ellenségei, Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában