Ország-világ

2020.07.02. 06:45

Több budapesti kerületben már tegnap szedték a parkolási díjat

A kormányrendelet szerint tegnap még senkitől sem kérhettek volna parkolási díjat, ám jó néhány kerület félreértelmezte a határozatot. Ferencváros mellett a Hegyvidéken is élesedtek a parkolóautomaták.

Éppen parkolóautomatába pénzt bedobó autósokra lett figyelmes a Magyar Nemzet a IX. kerületi Páva utcában. Érdeklődésükre elmondták, hogy az automatára kihelyezett tájékoztató szerint július 1-jei hatállyal megszűnt Ferencvárosban az ingyenes parkolás, ezért ők befizetik a parkolási díjat. Az automatától két méterre az egyik autó ablakán már ott piroslott a büntetőcsomag. Kiderült, a „mikuláscsomag” bírság helyett csak figyelmeztetést tartalmazott.

„Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a 282/2020 (VI.17) Korm. rendelet alapján a kihirdetett veszélyezhet 2020. ­július 1-jei hatállyal megszűnt, ezért üzemidőben a közterületi parkolás díjköteles” – állt a figyelmeztetésben.

Nem volt egyértelmű a kormányrendelet, hogy nulla órától vagy éjféltől kell értelmezni, ezért úgy döntöttünk, hogy parkolódíjat szedünk, de senkit sem bírságoltunk meg – közölte a Hegyvidéki Önkormányzat.

A kormány az egészségügyi veszélyhelyzet miatt április 6-tól eltörölte a magyarországi közterületeken a fizetős parkolást, hogy minél többen az autójukat választhassák a járványügyi kockázatot jelentő tömegközlekedés helyett. A visszaállás felemásra sikerült, ám további változásokra kell majd számítani az autósoknak, ugyanis a fizetőparkolás gyökeres átalakítására készül Karácsony Gergely – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A főpolgármester egységes parkolási koncepciója önkormányzati törvénybe ütközik, amit a Kúria jogerős ítélete is megerősített.

Ettől függetlenül a Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy augusztus 1-jétől Budapest több kerületében drágul a parkolás. A kerületek tarifáiról még zajlik a vita, Niedermüller Péter, DK-s erzsébetvárosi polgármester nyolcszáz forintos óradíjat és este tizenegyig tartó üzemidőt is el tud képzelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában