a per még hátra van

2020.06.15. 18:36

Tizenhat év után tartóztatták le a férfit, aki lomtalanításon dobott ki egy újszülöttet

Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.

A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra;

a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.

Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között. Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény – tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette – 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné – olvasható a közleményben.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában