meg is ütötte

2019.12.23. 10:52

Szír férfi rabolt ki egy nőt Budapesten

Eljárás indult egy 25 éves szír férfi ellen, aki kirabolt egy nőt az Andrássy úton – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé.

A férfi arabul kiabálni kezdett a nővel, aki megpróbált elszaladni és segítséget kérni, de a támadó utána futott, visszarántotta és többször arcon ütötte. A nő segítségére siető járókelőt a szír férfi szintén megütötte

- ismertették.

A támadó ezután kivette a nő kezéből a telefonját. A dulakodást egy másik járókelő is észrevette, próbálta feltartóztatni az elkövetőt, de nem sikerült neki.

A rendőrök a személyleírás alapján, fél órával a támadás után a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződésénél

elfogták a 25 éves szír állampolgárságú férfit, aki a nála talált iratok szerint német menekültstátusszal rendelkezik.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A sértett és a segítségére siető egyik férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-vel azt közölte, hogy indítványozzák a nyomozási bírónál a szír férfi letartóztatását. Ezt azzal indokolták, hogy a bűncselekmény tárgyi súlya és a személyi körülményeivel kapcsolatos információk alapján feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a hatóság elől elszökne, elrejtőzne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában