Együttműködés

2019.04.20. 07:42

Szijjártó: Szerbia megerősödött, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekre

Déli szomszédunk egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfő kampányrendezvényén.

Belgrád, 2019. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Szerb Haladó Párt (SNS) Szerbia jövõje elnevezésû nagygyûlésén 2019. április 19-én Belgrádban. MTI/KKM/Burger Zsolt

Forrás: MTI / KKM

Fotó: Burger Zsolt

„Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. Hogy most itt vagyok, bizonyíték arra, hogy még a legnehezebb dolgokat is meg lehet oldani, ha hiszünk bennünk” – emelte ki Szijjártó Péter.

Ennek megváltozása személyes erőfeszítések eredménye – tette hozzá, majd rámutatott, hogy Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői mind hozzájárultak a kapcsolat javításához.

„Ma már elmondhatjuk, hogy a szerbek és a magyarok barátok, sőt a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most. Itt az ideje, hogy felismerjük, sokkal több minden szól az együttműködés mellett, mint ellene”

- fogalmazott.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európa egyre erősödik.

„Ennek egyszerűnek tűnő oka van: a kormányok saját nemzeti politikájukat folytatják minden nyomás ellenére. Az erős Közép-Európához azonban erős Szerbiára is szükség van”

- tette hozzá. Mint mondta, biztos abban, hogy a magyarok és a szerbek a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése.

„Büszkék vagyunk hazánkra, a történelmünkre, a hitünkre, a vallási örökségünkre, és készen állunk ezeket megvédeni”

- hangsúlyozta.

Kifejtette, a politikai stabilitás különösen fontos Magyarország és Szerbia számára. Ez igen nagy kincs, amelyet sokan „külső beavatkozással, lázítással és hazugsághalmokkal” akarnak elvenni – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy ilyen próbálkozások a közelmúltban Magyarországon is voltak, de sikertelenek maradtak. Szijjártó Péter meggyőződésének adott hangot, hogy ez Szerbiában is így lesz.

A tárcavezető leszögezte, hogy a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vucic szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint.

„Becsüljük azt is, hogy minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek”

- tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel, támogatja és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi.

Szijjártó Péter kitért Szerbia európai uniós csatlakozásának nehézkes folyamatára is. Mint mondta: Szerbia megérdemli, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon.

„Ha tőlünk függne, Szerbia már holnap az unió tagja lenne”

- fogalmazott, majd úgy folytatta: „elfogadhatatlan, hogy kioktassák önöket, és ezzel mesterségesen lassítsák a csatlakozási tárgyalásokat”. Szerbia csatlakozásával az Európai Unió is erősebb lesz – szögezte le végül a külgazdasági és külügyminiszter.

Aleksandar Vucic szerb elnök pénteki belgrádi nagygyűlésén az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt. A szerb államfő néhány hónapja kezdte el Szerbia jövője elnevezésű országjárását, amelynek csúcspontja a belgrádi rendezvény volt, amelyen több ismert szerb énekes és együttes is fellépett.

Borítókép: Szijjártó Péter beszédet mond a Szerb Haladó Párt (SNS) Szerbia jövője elnevezésű nagygyűlésén 2019. április 19-én Belgrádban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában