Augusztus 20.

2018.08.19. 16:00

Szentmisével, fesztivállal ünnepelnek a magyarok Clevelandben és Chicagóban is

Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok Szent István napját, a magyar államalapítást.

„Utoljára ilyen nagy összejövetel hatvan évvel ezelőtt volt, több mint kétezren jöttek el, hogy együtt ünnepeljünk” – mondta szombaton az ohiói Clevelandben rendezett ünnepségről telefonon az MTI-nek Mezei András atya, az ottani Szent Imre-templom plébánosa.

A Clevelandben és környékén élő magyarok lelki gondozója hangsúlyozta: az államalapítás ünnepének fesztiválja nem csupán a gasztronómiáról szól, hanem lelki töltekezésről is. „Spirituális tartalma is van ennek az ünneplésnek, szombaton és vasárnap szentmiséket tartunk a Szent Imre- és a Szent Erzsébet-templomban, és megáldjuk az új kenyeret is” – fogalmazott Mezei András, aki három esztendeje szolgál Clevelandben.

A clevelandi ünnepségen tíz méteres magyar trikolór lobogott a Szent Imre-templom tornyán, az ünnepi műsort a helyi cserkészek adták, fellépett László Atilla erdélyi énekes is, és – mint Mezei András elmondta – sokan elérzékenyültek, amikor felcsendült a magyar és a székely himnusz.

Az ünnepséget a magyar állam és a Bethlen Alapítvány támogatta, miként az Illinois államban lévő Chicago ünnepi rendezvényét is. A Michigan-tó partján fekvő nagyvárosban vasárnap, helyi idő szerint délelőtt kezdődik az ünnepi program.

Bencsik Zita chicagói főkonzul arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vasárnap a chicagói Szent István király-templomban cserkészek és iskolások bevonulásával kezdődik a szentmise, majd ünnepi ebéd és program várja az érdeklődőket.

A Washingtonban és környékén élő magyarok augusztus 20-án, hétfőn zarándoklatnak nevezett sétával a virginiai Arlingtonból a washingtoni bazilikában lévő magyar kápolnába vonulnak, ahol szentmisével emlékeznek a magyar államalapítás ünnepére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában