leleplező képsorok

2019.04.17. 12:03

Súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói szociális otthonban

Súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságíróknak.

Fülöp Attila kijelentését arra alapozza, hogy eljutott hozzá három videófelvétel, amelyen jól látszik, hogy

az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat.

Az államtitkár elmondta, az elmúlt napokban a sajtóban vélelmezett, de súlyosnak tűnő állítások hangzottak el a mozsgói bentlakásos szociális intézményben történtekről, amelyeket azonban az eddig lefolytatott vizsgálatok nem igazoltak.

Az ügy előzménye – ismertette -, hogy bejelentés érkezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezethez még 2018 tavaszán, hogy bántalmazzák a mozsgói otthon lakóit, és ezt videófelvétel is bizonyítja.

Az üggyel kapcsolatban négy hónappal később, 2018 augusztusában az ombudsmani hivatal is helyszíni vizsgálatot folytatott, jelentését idén április 4-én hozta nyilvánosságra – vázolta az államtitkár.

Fülöp Attila hozzátette, a panaszbeadványban megfogalmazottakat – az életkörülményekre, a tárgyi és személyi feltételekre, az étkezésre, az egészségügyi ellátásra vonatkozóan – az ombudsmani jelentés nem tudta igazolni. Ezért

az ombudsman felkérte a mozsgói intézmény vezetőjét, saját hatáskörben vizsgálja ki a panaszbeadványban szereplő állításokat.

Az ehhez szükséges dokumentumokat – közöttük a videófelvételeket – azonban a TASZ nyolc hónapig visszatartotta.

Az államtitkár kitért arra, hogy

az Emmi április 14-én rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Megjegyezte, ez volt az ügyben tett első feljelentés.

A feljelentést követő napon a mozsgói intézmény vezetője email-ben megkapta a felvételeket az ombudsmani hivataltól, amelyet továbbküldött az államtitkárnak.

Fülöp Attila azt mondta, helyesen döntött, amikor megtette a rendőrségi feljelentést, mert

a három rövid felvételen jól látszik, ahogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat.

Az elkövetőket a szociális otthon kollégái azonosították – tette hozzá az államtitkár.

Közölte, az eset súlyosságára tekintettel haladéktalanul kezdeményezte a két ember azonnali elbocsátását, valamint foglalkoztatásuktól történő végleges eltiltásukat.

Az államtitkár ezen kívül soron kívüli vizsgálatot rendelt el az intézménynél. Hozzátette: a rendőrségi nyomozás lezárásáig további nyilatkozatot nem tesz az üggyel kapcsolatban.

A mozsgói otthon 1960 óta működik, az intézményben 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él, ellátásukról 57 dolgozó gondoskodik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában