terjesztett eszmék

2020.01.27. 19:04

Saját képére formálná a világot Soros György

Soros György Davosban bejelentette egy saját egyetemi hálózat megalapítását, amit 1 milliárd dollárral támogat. A Human Rights Watch igazgatója szerint a szervezet a jövő generációját Soros képére formálja majd. Lássuk milyen lesz ez az új generáció.

New York, 2016. szeptember 21. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság, valamint az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) elnöke részt vesz az ENSZ-közgyûlés 71. ülésszakának mentén a privátszektor vezetõi számára tartott kerekasztal beszélgetésen a viilágszervezet New York-i székházában 2016. szeptember 20-án. (MTI/EPA pool/Peter Foley)

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Peter Foley

Soros egymilliárd dollárral támogatja a Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat (OSUN) kiépítését, ami a világ egyetemeit fogná össze a globális kihívásokkal való küzdelem jegyében – írja a V4NA hírügynökség. A szintén Soros által támogatott szervezet, a Human Rights Watch igazgatója, Kenneth Roth lelkesen üdvözölte a kezdeményezést, mondván, hogy tökéletes válasz az illiberális berendezkedésre, hogy Soros Györgyök újabb és újabb generációit neveli ki.

George Soros commits a remarkable one billion dollars to liberal education. The perfect antidote to illiberal rule is to create generation after generation of George Soroses. https://t.co/KI3wTr0Lwy pic.twitter.com/wW08vugAbW

De ki is az új társadalom mintaadója? Soros György magyar származású milliárdos üzletember, aki kétes módon gazdagodott meg. Magát filantrópnak nevezi, de többször kijelentette már, hogy valójában benne egy erkölcsös és erkölcstelen ember vívódik. Üzleti érzéke tagadhatatlan, elmondása szerint megedződött a világháború alatt, ahol zsidó származása miatt kereszténynek álcázta magát, hogy elkerülje a deportálásokat, majd pénzen vett álkeresztapja mellett segítette a magyarországi zsidók tulajdonának elkobzását.

A CBS-nek adott 1988-as interjújában arról kérdezték, hogy nehezére esett-e végrehajtani a zsidók kisemmizését, hiszen ennek feldolgozása, főleg zsidó háttérrel, bárkinek maradandó pszichés károsodást okozott volna. Soros egyszerűen közölte: egyáltalán nem esett nehezére, és nem érez bűntudatot. Az interjúban elhangzott, hogy nem vallásos és szerinte Istent csak az ember teremtette, ami indokolhatja, miért szeretné ő maga „kijavítani a világ hibáit”.

Ezt a küldetését megkérdőjelezheti, a már legendává vált történet,

amikor Soros térdre kényszerítette a brit fontot majd, amikor az erkölcsi hátteréről kérdezték, közölte: „azért csinálom, hogy pénzt keressek, nem tudok és nem is akarok foglalkozni a tetteim társadalmi következményeivel”.

De nem csak a britekre voltak hatással spekulációi, hiszen 1998-ban megismételte akcióját, és ezúttal az orosz rubelt tette tönkre egyetlen közzétett levelével.

Tehát felmerül a kérdés, hogy vajon miben találjuk egy magát erkölcstelennek valló személy világmegváltó terveit. Soros ezt a „nyílt társadalom” koncepciójában látja, amit bár gyakran használ, maga sem tudja pontosan mit jelent. Egy másik " target="_blank" rel="noopener noreferrer">interjújában úgy fogalmazott, nincs definíciója a nyílt társadalomnak, azt az országoknak maguknak kell definiálni, és az ő alapítványai ezt a folyamatot segítik a kritikus gondolkodás és az öndefiníció érdekében.

Fotó: V4NA

Azonban szervezeteivel kevés mozgásteret hagy az országoknak az öndefinícióra, hiszen kampányaival és felméréseivel, melyeket milliókkal támogat, erősen befolyásolja és képére formálja a társadalmakat. Így történt, hogy Soros hatalomra juttatta Edi Rama miniszterelnököt, aki a Judicial Watch szerint maffiamódszerekkel uralja az országot, és később az albán állampolgárok írtak petíciót Donald Trump amerikai elnöknek, hogy akadályozza meg, hogy a Soros-szervezetek bevezessék a szocializmust a poszt-kommunista országba. Az albán elnököt rendszeresen látogatja is Soros György fia, aki szoros viszonyt ápol az Észak-Macedón miniszterelnökkel is.

Fotó: V4NA

De a nyílt társadalom nyit a bevándorlók felé is. Már eddig is volt rá példa, hogy Soros úgy akarta kijátszani az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökséget, hogy létrehozott egy kamuegyetemet, melynek diákjai kizárólag bevándorlókból álltak és akik a nyomozások szerint „egy percet sem töltöttek az osztályteremben”.

Bár folyamatosan támadta Donald Trump amerikai elnököt a falépítési ígérete miatt, Soros saját rezidenciája köré egy háromméteres tömör betonfalat húzott fel, ezzel egy áthatolhatatlan erődöt képezve villája körül.

Joggal vetődik hát fel a kérdés, ha ilyen ember a filantróp Soros és még ő sem döntötte el, hogy most erkölcstelen vagy erkölcsös akar-e lenni, milyen emberek lesznek a „Soros Györgyök új generációi” és vajon az új egyetemi hálózat milyen irányba viszi majd a „nyílt társadalom” koncepcióját.

Borítókép: Soros György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában