halálos vírus

2021.08.19. 23:00

Ötvenen érintettek az elefántcsontparti ebolafertőzéses esetben

Az eddigi adatok szerint negyvenkilenc ember került kapcsolatba azzal a fiatal guineai lánnyal, akinél Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban ebolás fertőzést állapítottak meg – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A fiatal lány a múlt héten indult el a guineai Labéból, hogy Elefántcsontpart 1500 kilométernyire fekvő gazdasági fővárosába utazzon.

– Negyvenkilenc olyan embert találtak, akikkel a fiatal nő az útja során, valamint a labéi családoknál érintkezésbe került

– közölte Georges Kizerbo, a WHO szakértője az ENSZ egészségügyi szervezete afrikai szervezetének online sajtótájékoztatóján.

Egy elefántcsontparti orvos elmondta, hogy hetvenen tartózkodtak azon a távolsági buszon, amelyen a fiatal nő utazott. Harminchárman Abidjanban szálltak ki, a többiek Elefántcsontpart-szerte különböző településeken – mondta az orvos.

Pierre Demba, Elefántcsontpart egészségügyi minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy megkezdték a potenciálisan megfertőződöttek felkutatását, és sikeresen beazonosították a veszélybe került közösségeket is.

Az augusztus 14-i bejelentés után két nappal

Guinea 5000 adag ebola elleni védőoltást szállított a szomszédos országba, ahol hétfőn megkezdődött az oltások beadása.

Libériával és Sierra Leonéval együtt Guineát is komolyan sújtotta a 2013-2016 között tomboló ebolajárvány, amelyben a mintegy 28 600 igazolt fertőzöttből több mint 11 300 halt meg.

A vírus az év elején jelent meg újra Nyugat-Afrikában. Elefántcsontpart szomszédos ugyan Guineával és Líbiával, de 1994 óta egyetlen megerősített fertőzést sem jelentettek. Akkor egy tudós fertőződött meg a csimpánzok között dúló járvány idején. A legutóbbi – négy hónapig tartó – járvány végét június 19-én jelentették be. A WHO szerint egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a mostani ebolavírusos eset összefüggésben lehet a korábbi guineai járvánnyal, bár mindez még további vizsgálatot igényel.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed,

súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában